Szüzességi nyilatkozatot kérnek a tanároktól

Sao Pauloban az oktatásügyben dolgozók számára a munkába állás kötelező feltétele az egészségügyi szűrővizsgálatokon való részvétel. Ennek részeként a nőgyógyászati vizsgálat is, amelyen az orvos rákszűrést végez. Azoknak, akik megtagadják ennek elvégeztetését, igazolniuk kell, hogy még szüzek.

A brazil állami hivatalok szerint a kötelező szűrés az oktatásügyben dolgozók jó egészségi állapotának garantálása miatt szükséges.

Azt nem említi az AP híre, hogy az összes férfi tanár prosztatáját is vizsgálják-e eztán rendszeresen a jó egészségi állapotot garantálandó. Mi attól tartunk, erről szó sincs. A helyi nőjogi szervezetek természetesen tiltakoznak a vizsgálat kötelező jellege és a nők magánélethez való jogának megsértése miatt.

Mi egy csomó mindent gondolunk a témáról, de kiderült, hogy Facebook oldalunk kommentelői még többet.

Van, aki szerint remek ötlet és ”fontos bevezetni, hiszen olyan emberek körében teszik rendszeressé a szűrést, akik ezt az attitűdöt továbbadják a diákjaiknak, a gyerekeknek, fiatal felnőtteknek." Melyik attitűdről van szó? A paternalizmusról. Ez esetben teljesen igaza van! Hajrá Brazília, hajrá brazilok!

Volt, aki választ követelt. „Könyörgöm, miért kell azonnal ellentmondanunk, amikor valami az érdekünkben történik? Azért, mert nincs meg a választás joga? Valaki magyarázza el Nekem, legyetek kedvesek…”

Hát tessék. Elmagyarázzuk. Pont azért. Meg azért, mert nem vagyunk gondoskodásra szoruló félemberek. Teljes jogú, felnőtt, cselekvőképes állampolgárok vagyunk.

Akadtak persze szép számmal, akik vélhetően szintén hozzánk hasonlóan gondolkodnak, és nem nézik jó szemmel a hasonló állami túlgondoskodást. Ők kontrollmániáról, az állam elfogadhatatlan beavatkozásáról írtak. Az a vélemény talán nekünk is sarkos, hogy „az ilyen jellegű kötelező vizsgálat felér az intézményesített nemi erőszakkal”. Azzal viszont egyetértünk, hogy elfogadhatatlan egy munkáltató részéről bevezetett szükségtelen szűrés. Különösen akkor, ha félő, hogy eredménye kitudódik, és az illető nő állása is veszélybe kerül egy nem megfelelő eredmény miatt.

Olyan is volt, akit az érdekelt, hogy "Miért felháborító akkor, ha kötelezővé teszik, és miért elismerésre méltó, ha felhívják a figyelmet a fontosságára és az emberek elmennek a szűrésre?”

Neki azt mondanánk, hogy azért, mert teljesen más lenne a szűrés kérdésének megítélése, ha a kötelező szűrés helyett, ingyenes, mindenki által elérhető, szervezett szűrőprogramról szólna a hír. Azonban a hír vizsgálatra kötelezésről szól, aki nem vesz részt rajta, az nem dolgozhat a közoktatásban. Nincs kukucska, nincs meló. Punktum. Ráadásul mentességi „feltételként” egy olyan személyes és intim dologról kell nyilatkozniuk a nőknek, mint hogy szüzek-e még. Hahó! Már ez az egy pont is vastagon elég kellene legyen ahhoz, hogy bárkinél kiverje a biztosítékot.

"Ez legyen a brazil nők problémája" - írta valaki. Jogos. Vagy nem. Mert jobban belegondolva nem csak az övék. Hogy miért nem? Mit szólnánk, ha ma Magyarországon hirtelen köteleznék egészségügyben, vagy gyermekekkel dolgozó nőket nőgyógyászati szűrésre? Vagy mindenkit a mondjuk egy jó kis vastagbélszűrésre? Nyilvánvalóan nem fertőzhetnek meg rákkal munka közben másokat, mások sem őket. Nem kell hát a főnökségnek kukucskálni, mi újság az alvégen. Magánügy. Ott is. Itt is. Mindenhol. Még akkor is, ha egyébként jót akarnának, egyszerűen nem dolguk.

A lényeget remekül összefoglalta az alábbi magvas komment: ”A kazánunkra, biciklinkre stb. csak akkor jár a hosszabbított garancia, ha évente megvizsgáltatom.”

Szerintünk is. Aki ezt a javaslatot kitalálta a nőket sem tekinti többnek, mint egy bicikli vagy kazán. Lehet tekerni, esetleg befűteni neki és mivel csak egy tárgy, hát a szervizelés sem a saját dolga. Arról majd gondolkodnak helyette. Helyettük.

Hát kösz, de kösz nem.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.