Bank nőknek

 

A világon ma több mint egymilliárd nőnek nincs bankszámlája, és hiába is fordulna bankhoz hitelért, nem szolgálnák ki. Ezen kíván változtatni az indiai kormány: néhány nappal ezelőtt, India első női miniszterelnöke, Indira Gandhi születésnapján megalapította a Bharatiya Mahila Bankot, az Indiai Nők Bankját.

A pénztelenség kiszolgáltatottság

Az új női bank célja az, hogy a nők részére is könnyen hozzáférhetővé váljék valamennyi banki termék és szolgáltatás. Az új kereskedelmi bank az ország fővárosában és hét további városban nyit fiókokat. Az ügyfelekkel foglalkozó munkatásak és a bankfiókok vezetői is többségükben nők (a képen az elnök-vezérigazgató, Usha Ananthasubramanian látható). A bank fő profilja a megtakarítási számlák vezetése, illetve hitelkihelyezés nők, női vállalkozók részére, és olyan cégek számára, melyek nőket kiszolgáló termékekben, szolgáltatásokban érdekeltek.

Szakértők szerint a fő probléma az, hogy a családi költségvetés felett a férfiak rendelkeznek, és hogy az indiai nők jelentős része írástudatlan, esetleg a bankfiókoktól távoli településeken él. Így a nők jelenős része hiába akarna válallkozást indítani, ha nem rendelkezik még a legalapvetőbb technikai és pénzügyi szakértelemmel sem. És ha mindez nem lenne elég, a diszkrimináció is komoly gond: a helyi bankoknál, ahol hitelért folyamodnának, vagy egyéb szolgáltatásokat vennének igénybe, nem szolgálják ki őket.

A női bank alapító ünnepségén India miniszterelnöke a pénzügyi kirekesztés elleni fontos lépésnek nevezte a kezdeményezést. 2014-re a tervek szerint Indiában 25 új fiók nyitja majd meg kapuit a nők előtt, és a következő négy évben a női bankfiókok számát 500-ra emelik. "Az Indiai Nők Bankjának megalapítása egy kis lépés a nők gazdasági egyenlősége felé" – mondta Manmohan Singh.

A női ügyfelek hatalmas, kiaknázatlan piacot jelentenek

A nők egyenlő társadalmi, gazdasági, munkaerőpiaci és politikai szerepvállalása továbbra is távoli cél. A banki szolgáltatásokhoz való hozzáférés pedig elengedhetetlen a nők megerősítésében. A megtakarítás és befektetés az első lépés az anyagi függetlenséghez. Mégis, ma világszerte több mint 1,3 milliárd nő gyakorlatilag ki van zárva a globális pénzügyi rendszerből. Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában például mintegy 40 százalékkal kisebb valószínűséggel nyit számlát egy nő, mint egy férfi. Indiában a nőknek csupán kicsit több mint egynegyede rendelkezik bankszámlával, az egy főre eső hitelek száma a nők esetében 80 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiak esetében.

A szegények számára mikrohiteleket kínáló bank ötlete pár éve Nobel-díjat ért: a bangladeshi Grameen Bank segítségével milliók tudták elindítani kisvállalkozásukat, az ő ügyfeleik többsége is a nők közül került ki. Ha a nők saját maguk kezelhetik a pénzüket és mikrohitelek segítségével vállalkozásba kezdhetnek, az nemcsak a női munkanélküliséget csökkenti és a családok bevételeit növeli, de közvetve hozzájárul a gyermekhalandóság és a gyermekszegénység csökkenéséhez is.

A kifejezetten női ügyfelek megcélzása azonban nem pusztán társadalmi célokat szolgál, jó üzlet is: több száz millió potenciális ügyfél várja, hogy az otthon dugdosott megtakarításait kamatoztathassa, hogy a kölcsönkapott pénzből javításokat tudjon végeztetni az otthonán, vagy hogy beindíthassa a saját üzletét, és saját lábára állva több pénzt keressen, mint eddig. Ráadásul a nők a világon mindenhol jobb adósnak bizonyulnak, kevesebb a bedőlt hitelük, és pontosabban fizetik vissza a felvett hitelek törlesztőrészleteit.

Szerintetek Magyarországon is lenne igény arra, hogy a bankok kifejezetten női ügyfeleket megcélzó szolgáltatásokat kínáljon, és megkülönböztető figyelmet fordítson női ügyfelei megfelelő tájékoztatására?

via

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.