Az üvegplafon bennünk van?

A felsőoktatásban egészen a doktoranduszi szintig több a nő, mint a férfi. Céges karriert viszont csak kevesen csinálnak. A nagyvállalatok vezetésébe már alig-alig jutnak be: a Fortune magazin szerinti 500 legsikeresebb vezérigazgatónak mindössze 4,2 százaléka nő. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett "A" kategóriás cégek igazgatósági és felügyelőbizottság tagjai között 5 százalék alatti a női vezetők aránya.

Miért nem tudják a nők felsőoktatási sikereiket a munka világában is folytatni?

Tanulmányaik során a nők és férfiak egyenrangúak. Az itt elérhető sikernek ráadásul pontos és átlátható kritériumai vannak. A siker kulcsa a tehetség és a szorgalom, a vizsgák többsége standardizált, viszonylag kevés a szóbeli számonkérés, ahol az is számít, hogyan prezentálja a hallgató a tudását. A munkahelyen a precíz, lelkiismeretességre építő mentalitás viszont már kevésnek bizonyul. A munkában a korábban éltanulói státuszt biztosító készségek sajnos csak a középszerűségre elegendőek. A nők sokszor abban a tévedésben élnek, hogy ha minden szükséges kvalifikációt megszereznek és folyamatosan lelkiismeretesen és jól végzik a munkájukat, azt a főnökeik előbb-utóbb észreveszik, és ez elég az előrejutáshoz. Keserű a felismerés, hogy az élet sajnos nem így működik.

A nők attól a pillanattól kezdve, hogy kilépnek az oktatási rendszerből, elkezdenek lemaradni. Egy tavaly áprilisi A McKinsey-tanulmány megállapította, hogy az Egyesült Államokban a nagyobb cégeknél a férfi alkalmazottak 36 százaléka, míg a nők csupán 18 százaléka reméli, hogy felső vezető válhat belőlük. Az ambíció tekintetében tehát már ezen a ponton elég nyilvánvalóan különbség van a nemek között. A munka világában ráadásul jellemző a a fiatal nőkkel szembeni negatív diszkrimináció (elsősorban a szüléssel kapcsolatos sztereotípiák miatt), a pályakezdő lányoknak sokszor egész egyszerűen alacsonyabb fizetést ajánlanak, mint a pontosan ugyanolyan felkészültségű fiúknak. Mindez nem kizárólag a munkaadók hibája: a lányok alig 7 százaléka kezd alkudozni magasabb kezdő fizetésért, ehhez képest a férfiak 57 százaléka ezt simán megteszi.

A munkahelyi előmenetel pedig szintén megkövetel egy jó adag rámenősséget, önreklámozást is, melytől sok nő ódzkodik. A munka világában – több tanulmány eredményei alapján is – jellemző, hogy a nőknek több kritika és kevesebb dicséretet jut, mint ugyanott dolgozó férfiaknak. A nők kevesebb biztatást kapnak, és kevesebb kockázatot vállalnak. A nők munkahelyi képzésére, mentorálására jellemzően kevésbé figyelnek a vállalatok. Az egyetemi élettel szemben a munka világában a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem sem intézményesített, az teljes egészében a dolgozót terheli. Ha hátrány éri, magának kell kezdeményeznie jogorvoslati eljárást, méghozzá saját főnöke vagy munkatársai ellen. Az egyetemi rendszerben sikerre vezető viselkedésmintáktól eltekintve nyilván más okok is húzódnak a háttérben, ám a különböző színtereken elérhető siker mozgatórugói igen érdekes tanulságokra világítanak rá: Hiába képzettebbek sok területen a nők, az oktatásban való tömeges részvétel önmagában nem elég ahhoz, hogy több nő kerüljön vezető pozícióba.

A nőknek az egyetemről kilépve új, férfias képességekkel felvértezve kellene nekirugaszkodniuk a munka világának. Hajtaniuk kellene az előrejutásért, versenyezni, kockázatot vállalni, szót emelni az érdekeikért, kapcsolati hálót építeni és kikövetelni maguknak a helyet a vezetésben.

A magunk részéről komoly kétségeink vannak ennek realitása kapcsán, azonban jó ha tudjuk: az üvegplafon nem olyasvalami ami rajtunk kívülálló okokból létezik, hanem sok tekintetben bizony magunk alkotjuk meg a karrierünk útjába álló akadályokat.

(Posztunk az Atlantic Magazine cikke alapján készült.)

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.