Így kerültek válságba a hagyományos férfi értékek

Az Economistban nemrég egy hosszú esszé jelent meg arról,  hogy mennyi, jelenleg teljesíthetetlennek látszó kihívással szembesülnek ma a hagyományos értékrendet valló férfiak, különösen a képzetlenebbek. Munkaerőpiac, család, kapcsolat, társadalmi helyzet. Miért kerülnek ki közülük legnagyobb arányban a mindenkire dühös radikálisok? 

Az oktatási rendszerben kezdődik a gond

Az Economist alapfeltevése, miszerint a képzetlen férfiak számára nehézséget okoz alkalmazkodni a gazdasági és technológiai és munkaerőpiaci változásokhoz, vagy a női emancipációhoz, nehezen vitatható.  Az is tény, hogy pont ők azok, akik a nemek közötti egyenlőtlenség férfiközpontúságából szinte alig húznak hasznot, és a női emancipáció kárvallotjainak érzik magukat.

Igaz, hogy az üzleti és politikai döntéshozók, vallási vezetők túlnyomó többsége férfi, de - bár kevésbé vannak szem előtt - a leghátrányosabb helyzetűek között is igen nagy többségben vannak a férfak.

Tény, és korábban már mi is hosszabban foglalkoztunk azzal, hogy az alap- és a középfokú oktatás, és bizonyos tekintetben a felsőoktatás is sok szempontból kifejezetten a lányokra szabott. Igaz, hogy a felsőoktatás csúcsain bőven többségben vannak a férfiak, de az iskoláikat nem befejezők, a végzettség nélkül az oktatást elhagyók többsége is fiú. Magyarországon  évente 100 lemorzsolódó fiúra 88 lány jut és 27 százalékkal több nő szerez diplomát, mint férfi.

Az oktatásból idejekorán kihullott fiúk jövője nagyon bizonytalan: szociológusok szerint nekik a legkevesebb az esélyük a tartós párkapcsolatra és házasságra, őket fenyegeti leginkább a tartós munkanélküliség, a hajléktalanság, a szenvedélybetegségek és mindezek miatt várható élettartamuk is jóval alacsonyabb.

Két erős kéz már nem elég

A legiskolázatlanabb férfiak helyzete bizonyos szempontból – méghozzá nem kis részben a feléjük irányuló társadalmi elvárások miatt - jóval nehezebb, mint a hasonlóan képzett nőké. A férfiak többségben vannak az olyan veszélyes foglalkozásokban, mint a tetőfedő, a bányász, vagy épp az otthonról hosszú távollétet követelő szakmákban, mint a kamionsofőröké. Gyakran piszkos, veszélyes és kellemetlen munkát végeznek, és keveset keresnek.

A nem felsőfokú képzettségű nők tipikus pályái például a kozmetikusé, fodrászé és az az üzletek kiszolgáló személyzetéé. Ezzel párhuzamosan viszont a szolgáltató és a humán szektor rengeteg diplomás nőt foglalkoztat. A magasabban képzettek közül az egészségügyi dolgozók, a gyermek- és idősgondozással professzionálisan foglalkozók, a pedagógusok túlnyomórészt nők, és a hivatalok, irodák alsóbb pozícióiban is jellemzően nőket találunk. Ezek a pályák egy-két kivétellel egyáltalán nem elérhetetlenek a (képzettebb) férfiak számára, ám mégis kevesen választják őket.

A férfiak nagy többsége eleve nem igazán töri magát, hogy a hagyományosan női (és ezzel együtt gyakran rosszul fizetett és kevéssé megbecsült) munkát válasszon.

Ami még nagyobb probléma, hogy napjaink oktatáspolitikája sem a felsőfokú képzettség felé tereli a fiatalokat. Az összeszerelő-csarnokok országában azonban soha nem lesz nagy a jólét. A gazdasági növekedéshez magas hozzáadott értékű munkahelyek százezreire lenne szükség.

A technológia és a kereskedelem fejlődésével a fizikai munkások helyét átveszi az automatizálás. Sok szó esik róla manapság, hogy vannak, akik a robotizálás miatt a jövőt még borúsabbnak látják, és félnek, hogy a robotok hamarosan elveszik a legképzetlenebbek elől a munkát.

Mindkét nem kényszerpályán van

A képzettebb nők bár még mindig sok szempontból hátrányban vannak, egyre nagyobb gazdasági önállóságra tesznek szert. Ez jó. Nem, a legtöbben nem azért dolgoznak, mert nincs férjük, aki eltartaná őket  és nem, ez egyáltalán nem probléma, sőt. A nők egyre magasabb képzettsége és fizetett munkája teremti meg a nyugati országok jólétét.

A baj az, hogy mindezt sokan nem tudják elfogadni és a régi szerepmodellekhez ragaszkodnak körmükszakadtáig. Ráadásul pont azok a férfiak vallják ezt a legnagyobb arányban, akik - a már emlegetett alacsony képzettség és ebből következő alacsony jövedelem miatt - nem engedhetik meg maguknak, hogy "ahogy azt illik" mindent egyedül ők fizessenek már a randikon is. Ők azok, akik az értékrendjük ellenére már alig házasodnak, akiket a társadalom többségére jellemző szexizmus a válás esetén is sújt, és ők azok, akiknek a legkevesebb esélyük van egy keresetből eltartani a családjukat.

Sok nő is a hagyományos értékrendet preferálja, és ha tehetné, akár egész életében ellenne anélkül, hogy házon kívüli, fizetett munkátvégezzen. Ha szabad elhatározásukból maradnak otthon, vagy végeznek minimális fizetett munkát, nincs is ezzel semmi gond. Viszont ne legyünk vakok, ehhez a családmodellhez egy jól kereső, jellemzően diplomás férj szükségeltetik. Márpedig jól kereső, diplomás férfiból nincs annyi, mint amekkora igény lenne rájuk.

Ekkora anyagi függetlenség és önállóság az emberek többségének legfeljebb a következő lottósorsolásig élő álma, és ezzel szemben a kétkeresős, hónapról hónapra való gürcölés a valóság. Hiába vallják még ma sokan, hogy az iskoláskornál fiatalabb gyerekeknek nem jó, ha az anyjuk fizetett munkát is végez, nagyon kevés család képes megélni egyetlen, vagy másfél fizetésből.

Ez pedig meglehetősen nagyfokú elégedetlenséget okoz.

Frusztrált a nő, mert nem érzi magát helyén, és frusztrált a férfi, mert nem tud megfelelni a saját értékrendje diktálta elvárásoknak.

Az egyenlőséggel mindenki jobban járna

A legtöbb magyar családban éppen az uralkodó tradicionális értékrend miatt van az, hogy az apa szinte alig van jelen, a hétköznapokban nem igazán vesz részt a család életében, az anya viszont nem tud a képességeinek és a képzettségének megfelelő munkát vállalni, és a fizetése eleve jóval kevesebb. Hiszen hiába képzett, tipikusan alulfizetett munkát végez, és ő maga, de  a főnökei is nyilvánvaló tényként kezelik, hogy a család az ő dolga és gondja.

A családok többségének ráadásul ma még jobban megéri, ha a férfi a párjáénál jobb óradíjért fizetett munkát végez ahelyett, hogy az otthoni, fizetetlen munkákban is részt vállalna, és él a hit, hogy egy férfinak egy fizetésből is képesnek kell lenni eltartani a családját akár évekig is.

Ez senkinek sem jó. Pláne azoknak, akik erre, mondjuk a bevezetőben emlegetett képzetlenségük miatt képtelenek.

Így gyűrűzik be az oktatásban kezdődő, munkahelyeken megmutatkozó probléma a magánéletekbe. A nemek közötti egyenlőtlenség, a hagyományos szerepek válsága a párkapcsolatokban is jól látható és súlyos problémákat okoz.

Nem véletlen, hogy a radikális, populista pártok a legtanulatlanabb, a nemi szerepekről is szélsőségesen konzervatív elképzeléseket valló férfiak körében a legnépszerűbbek, és az sem véletlen, hogy sok úgynevezett férfijogi aktivista azon szorong, hogy a mai, tanult, jól kereső nők nincsenek eléggé rászorulva a férfiakra, így sok férfi nem nagyon talál magának párt, akivel kiszolgátatathatná magát.

A csúcsokon tapasztalható férfitúlsúly, a nemi sztereotípiák és a nemek közötti egyenlőtlenségek a társadalom egészének – igen, a férfiaknak – is káros.

Sokat segítene rajtuk, ha nem várnánk el, hogy bárki is egyetlen fizetésből tartsa el egy egész családját, és hogy a nők csak a családjukkal törődjenek. Ilyen egyszerű (lenne) ez.

FOTO: FORTEPAN / Négyesi Pál

További nőkkel és férfiakkal kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.