Hogyan egyezteti össze...?

A héten a magyar sajtóban láthattátok ti is a spektrum két szélét: nők, akiket hazaküldenek hazaengednek, hogy legyen elegendő idejük és energiájuk felkészülni az ünnepre.

A másik végletként pedig a Forbes bemutatta Magyarország legsikeresebb, legbefolyásosabb nőit. Akik közül az első helyre kihozott nő nem egy nagyvállalkozó, olyan még az üzleti lista első öt helyén sincsen, nem is valamelyik nagyvállalat első embereinek egyike, hanem egy ötgyermekes, főállású anya, Valaki felesége.

Ez Magyarország?

Szerintünk nem, nem pont ez. Sok nagyszerű nő van, aki remek munkát végez, jelentős sikereket ér el a munkájában, csak épp a legtöbben nem tudunk róluk. A sajtó sem segít igazán abban, hogy ezeket a sikeres nőket a férfiakkal egyenlőnek láttassa. A kötelezően feltett kérdés, amit minden családos nőtől megkérdeznek egy interjúban az az, hogy hogyan képes egyensúlyozni a munkája és a családja között. Az egyik legutálatosabb közhely, amit médiában nők ellen elkövetnek, még a MILF-ezésnél is jobban utáljuk.

Ez a kérdés azt sugallja, hogy az anyaság és a szakmai siker nem fér össze, ez valami megoldhatatlan feladat, de legalábbis emberfeletti erőfeszítéseket igényel.

Az is nyilvánvaló ezek után, hogy a kedves interjúalany legalább az egyiket jó eséllyel szarul csinálja - ami mivel a szakmai teljesítménye miatt szólaltatják meg - csakis az anyaság lehet. A kérdésből az is egyértelmű, hogy a gyerek csak az anyja dolga, és több mint valószínű, hogy a háztartási feladatok oroszlánrésze is.

Ha egy férfitől nem kérdezzük meg, egy nőtől sem kéne

Az egyetlen gyerekét férjével nevelő sikeres színésznőt, vállalatvezetőt is máig úgy érzi majd minden újságíró, hogy muszáj arról faggatni, hogyan képes elegendő időt fordítania a családjára.

Az ötgyermekes miniszterelnök, az állandóan repkedő kisgyermekes külügyminiszter, a szintén kisgyermekes, családjától kontinensnyi távolságra élő világhírű tudós, üzletember, vagy férfi sportoló kapcsán fel sem merül, hogy ők vajon mennyi időt töltenek otthon, a családjukkal, a gyerekeikkel.

Ellenben a nők szinte sosem ússzák meg, hogy akár számonkérő éllel is arról faggassák őket, hogy oldják ezt meg, ugye nem hanyagolják el önző karrierista módjára a gyerekeiket. Az sem ritka, hogy a riporter még jól meg is mondja nekik, többet kellene törődjenek a gyerekeikkel, és legyenek jobb anyák, különben meglátják, később ezt keservesen megbánják.

És az üzletasszonyok, tudósok, vezető pozíciót betöltő nők, világklasszis sportolók nem utasítják vissza ezt a kérdést, nem tiltakoznak. Ahogy az ellen sem, hogy a gyerekeik száma mindig fontos része a szakmai munkájuk elismerésének a sajtóban. Háromgyerekes fogorvosnő az ultramaratonista, akit példaképének tekint a miniszterelnök. A washingtoni nagykövet négygyermekes anya. Így szokás. Egyéni vérmérséklet szerint próbálnak védekezni, vagy tudomást sem venni az egész témafelvetés aljasságáról, arról, hogy ezzel voltaképp megszégyenítik őket, és elértéktelenítik a szakmai teljesítményüket.

Elértéktelenítik, hördül fel most a tömeg? Hiszen éppen arról van szó, hogy kiemelik, micsoda nehézségek árán, de lám mégis, nekik sikerült, micsoda példaképek! Sajnos nem. A hogyan egyezteti össze kérdése nem arról szól, hogy példakép vagy, segíts az olvasóknak, hogy lássák, nekik sem kell lemondaniuk a szakmai ambícióikról, ők is vihetik valamire családos nőként. Sokkal inkább arról van szó, hogy ufónak vannak beállítva, a rosszmájú és irigy olvasó pedig már tudja is, csak azért vihette ez a nő ilyen sokra, mert egy törtető, aki nem törődik a gyerekeivel, azok is biztosan csak valami teljesítménykényszer eredményeiként jöttek a világra.

Az ártatlannak látszó kérdés, ami látszólag a nő kettős teljesítményét méltatja, azt a reakciót váltja ki az olvasók nem elhanyagolható részéből, hogy hát persze, nem lehet jó anya, akinek karrierje van. Elég szomorú, de sokan arra következtetésre jutnak, hogy inkább legyenek senkik, de jó anyák, kell a fenének a hírnév vagy a hatalom.

Szerencsés vagyok mert….

Az ominózus kérdésre jobb híján a megkérdezettek zöme azt feleli, hogy "én szerencsés vagyok, mert…". Ez a kérdéshez hasonlóan rossz klisé.

Hogy miért az? Nem hinnénk, hogy bölcs dolog kiváltságos helyzetre hivatkozni egy teljesen hétköznapi dolog kapcsán.

Az, hogy valaki dolgozik szülőként is, teljesen hétköznapi dolog, nők és férfiak milliói teszik meg nap mint nap.

Az egészségügyi és szociális intézményekben, vagy a Tescóban dolgozók, a százezer pedagógus és közhivatalnok és számtalan más munkakörben nyolcórázók számára a család melletti munka a létező leghétköznapibb dolog. Ha nem dolgoznának, nem élnének meg. Hogyan is lehetne nekik példakép egy sokszorosan kivételezett helyzetű nő?

Számtalanszor olvashattuk, hogy …szerencsés vagyok, mert segít(!) a férjem, mert édesanyám vigyáz a gyerekekre. Ezek a legtipikusabb válaszok. Azt már nem illik bevallani, hogy a menedzseri fizetésből telik bébiszitterre, házvezetőnőre. Pláne nem hallani azt, hogy csípőből visszavágna valaki, hogy ez meg milyen kérdés már, van a gyereknek apja is, ketten vállaltuk, ketten neveljük, így csak egyeztetés kérdése, hogy egy adott napon ki mit tud otthon végezni.

Jobban tehát senki sem érzi magát a kérdés állandó feszegetésétől, ellenben még nyomorultabbaknak sokan. Kezdve az interjúalannyal. De ott vannak azok is, akiknek a gyereke csak a nagy nehezen kialkudott helyre jár a helyi bölcsődébe, akik évek óta nem jutottak el sehová a párjukkal este kettesben, akiknek a szakmai élete legkevésbé sem a sikerekről és az elismerésről, mint inkább a hétköznapi küszködésről szól, és akiknek nem segít senki, hiszen a gyerek az anyja dolga. Ez utóbbi pedig egyszerűen nem igaz, ám a "hogyan egyezteti össze" típusú kérdések bizony ezt sugallják.

Miért kell hát belekényszeríteni a legkiválóbb teljesítményt elérő nőket is ebbe az összekacsintós hazugságba?

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.