Szoptatni tanítja a nőket a kormány

A célok, amiket Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság csütörtöki rendezvényén Novák Katalin a megfogalmazott, teljesen helyénvalóak. A több bababarát kórház, a szoptatást segítő eszközök állami támogatása, a szélesebb körű tájékoztatás, a problémákra is ügyelő felvilágosítás, a szoptatáshoz megfelelő helyiségek kialakítása a közösségi terekben szerintünk is nagyon jó, és hasznos törekvések.

Az EMMI családügyi államtitkára azonban súlyosat hibázott a téma (bár szerintük inkább ügy lesz ez) kommunikációja terén.

"A családbarát kormányzásnak is nagy szerepe lehet a szoptatás népszerűsítésében". Ez csak kicsit röhejes egy olyan országban, ahol a fejlett világban talán a legnagyobb arányban akarnak szoptatni az anyák. A 95 százalékos arányt tovább növelni nem igazán reális célkitűzés.

Szoptass hosszan, ettől okosodik a gyerek!

Az államtitkár arról beszélt, hogy "egy több évtizedes megfigyelésen alapuló tanulmányt ismertetve", hogy "a hosszabb ideig szoptatott gyerekek - azon túl, hogy az anyjukkal szorosabb érzelmi kapcsolatba kerülnek - felnőttként jobban teljesítenek az intelligenciateszteken és magasabb iskolai végzettséget szereznek."

Ez nagyon jól hangzik, csak nem teljesen igaz.

Ezek a kutatások mindig hamis képet adnak, akárhányszor ismétlik meg a kutatást a világ bármely táján:

  • Az iskolázottabb, jobb anyagi helyzetű anyák rendszerint elkötelezettebbek a szoptatás iránt, a nehézségekkel szembesülve több, különböző szoptatást segítő módszert és eszközt tudnak bevetni.
  • Az iskolázottabb, jobb anyagi helyzetű anyáknak magasabb IQ-jú gyerekeik születnek, jobb iskolákba járnak, és magasabb végzettséget szereznek,. Ezek a kutatások sosem azonos szülőpár szoptatott és nem szoptatott ikergyerekei közötti különbségeket vizsgálják.
  • Ezek a felmérések sokszor olyan országokban készülnek, ahol  a rosszabb anyagi helyzetű, vagy egyedülálló nők a szülés után pár héttel már teljes munkaidőben munkába kell álljanak, így például az igény szerinti szoptatásra esélyük sincsen, legfeljebb lefejt tejet tudnak adni a babáknak - már ha egyáltalán a munkaadó biztosít erre számukra időt, helyet, és egy hűtőszekrényt.
  • A szoptatással kapcsolatos WHO-ajánlások alapvetően a világ számára készülnek. Ahol mondjuk nem áll rendelkezésre tiszta, vezetékes víz, ott valóban akár életmentő lehet a kizárólagos szoptatás a babák számára.
  • Fontos hangsúlyozni, hogy az anyatej nem minden baba számára jelenti a legjobb megoldást. Sok oka lehet annak, hogy a babák számára nem jó a tej. Allergia, emésztési, felszívódási problémák, vagy egyéb betegség, vagy az anya gyógyszeres kezelése miatt. Nem beszélve arról, hogy az egészségtelenül étkező, nélkülöző, hiánybetegségektől szenvedő, vagy mondjuk dohányzó, rendszeresen alkoholt fogyasztó vagy drogot használó nők gyerekei összehasonlíthatatlanul jobban járnak az összes fontos vitamint, nyomelemet és tápanyagot tartalmazó tápszerrel, mint az anyjuk tejével. Az ő IQ-juknak biztosan ez a jobb.
  • Egyébként sem tud minden anya szoptatni. Teljesen értelmetlen és káros a jó anyaság mércéjének beállítani a szoptatást. A legtöbb anya erején felül igyekszik megfelelni ennek az elvárásnak. A tápszer adása  (és még ezernyi más, hasonlóan nem létfontosságú dolog) miatti  szorongás  nemcsak elapasztja a tejet, de nyilvánvalóan nem tesz jót az anya és a gyerek kapcsolatának sem kudarcélménnyel indítani ezt a viszonyt.

Egy alapvetően szoptatáspárti országban egyáltalán nem kellene azzal nyomasztani az anyákat, hogy ha nem anyatejjel táplálják gyerekeiket, akkor ártanak nekik.

Különösen ellenszenves dolog, hogy ezt államtitkári pozícióból, az adófizetők pénzén teszi. Még egy szoptatást népszerűsítő rendezvényen és merő jóindulatból sem szabadna bűntudatot kelteni azokban, akik bármilyen okból úgy alakult, hogy nem tudták teljesíteni a fél éves kizárólagos anyatejes szoptatásra vonatkozó mindenhol unásig ismételt elvárásokat.

A magánszféra tiszteletben tartásáról is lenne még mit tanulni

Megértjük persze, hogy három milliárd forint nagyon sok pénz tápszerre,  ha bezzeg fociról vagy filmekről lenne szó, akkor csak aprópénz. Persze hogy sokallják, hogy Országos Egészségbiztosítási Pénztár évente ennyit költ tápszertámogatásra, mikor az egyszeri politikus szerint az anyatej nyilván ott áll literszám minden rendesen szülő állampolgár mellében, csak annyira ostoba, vagy önző, hogy megfosztja tőle a gyerekét. Elherdált összegnek tűnik, csak hát nem az.

A csecsemőkori táplálás magánügy, a családok, az anyák magánügye.

Ma Magyarországon ha egy nő bármilyen okból nem tud, vagy nem akar szoptatni, nem sok megértésre számíthat, támogatásra meg még kevésbé. A kormányzati kommunikációnak végképp semmi keresnivalója az ítélkezők sorában. A szoptatás az a téma, amelyben mindenkinek van véleménye, jótanácsa, akármit is csinál a kisgyerekes anya. Szülni, szoptatni, gyereket nevelni mindenki jobban tud nála.

Egyáltalán nem hiányzik, hogy a szomszéd bácsik, nagynénik és a random járókelők után a politikusok is beálljanak ebbe sorba. (A mi megfigyelésünk szerint érdekes módon épp az újdonsült, vagy kisgyermekes apák a leginkább megértőek ebben a témában, ők azok, akik a legtöbb támogatást adják a párjuknak és más nőknek is a döntéseikben, akármi is legyen az.)

A kormányzatnak, a politikusoknak, az adónkból fizetett közszolgáknak azonban semmi keresnivalójuk a privát szféránkban. Nem megnevelni kell az állampolgárt, hanem támogatni. Higgyék el, az anyák alapvetően jót akarnak a most született gyerekeiknek, oka van annak, ha egy magyar nő nem szoptat.

Az ő teste, az döntése, az ő felelőssége. Ehhez a legszűkebb családon kívül senkinek semmi köze.

 

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.