A nőknek jobb, ha nincs véleményük

Ha ezt a cikket mondjuk Erdélyi Péter írta volna, aki a figyelmünkbe ajánlotta ezt a témát, nemcsak többen olvasnátok el ezt a posztot, de jobban is tetszene nektek, sőt, még a hivatkozott kutatásokat is hitelesebbnek találnátok. A kommentek kevésbé lennének szexisták és agresszívek, és kisebb eséllyel találnátok köztük olyat, hogy a szerző fogja be, és/vagy lehetőleg dögöljön meg lehetőleg még ma.

Hogy miért, annak sok oka lehet. Az egyik az, hogy Erdélyi Péter férfi.

Szinte minden nő ismeri az érzést, hogy milyen az, ha társaságban vagy munkában mondott valamit,  és csak kínos csend fogadta szavait, majd pár perccel később majdnem ugyanaz hangos tetszést váltott ki a társaságból, amikor egy férfi adta elő. Velünk is számtalanszor megesett. Ahogyan az is, hogy látjuk, ahogy erőlködik egy csomó nő, hogy a végzettségével, tudományos fokozatával, vagy ahogy mi szoktuk, statisztikákkal igazolja a hozzáértését egy beszélgetésben, hogy amit állít, hitelesebbnek tűnjön.

Sajnos majdnem teljesen feleslegesen.

A női vezetők arányának növeléséért küzdő facebook-os Sheryl Sandberg négyrészes cikksorozatot ír (egy számunkra ismeretlen férfival) a New York Times-ba a nők munkahelyi diszkriminációjáról. A napokban megjelent második írásuk pont erről szól, hogy kutya nehéz úgy tekintélyt kivívni, hogy bármit mondasz egy értekezleten vagy konferencián, arra a munkatársaid vagy a hallgatóságod (nemi összetételtől teljesen függetlenül) kevésbé figyel rád, és az elmondottakat kevésbé érdekesnek, vagy egyenesen fecsegésnek tartja. Bezzeg ha ugyanez egy férfi szájából hangzik el, annak a vizsgálatok szerint is sokkal jobb a fogadtatása.

A férfiakat jutalmazzuk, a nőket pedig büntetjük, ha többször is hozzászólnak egy vitában, vagy tárgyaláson. A nők azzal járnak a legjobban, ha felismerik, jobb, ha meg sem szólalnak.

Így vívjon ki elismerést, aki tud.

Nem is kell ehhez munkahely, a lányok elhallgattatása nem a munkahelyeken, sőt, nem is az egyetemeken kezdődik, hanem már az óvodáskorban, otthon. A fiúkat bátorítjuk, hogy többet beszéljenek, de a lányokat félbeszakítjuk, és arra tanítjuk, csak akkor szólaljanak meg, ha kérdezték őket.

Online szegregáció

Ritkábban olvasnak kommenteket a nők a hírportálokon, sőt, nem nagyon is írnak. A New York Times több millió kommentjét elemezve kiderült, hogy az aránytalanság nem kicsi: a hozzászólások háromnegyedét férfiak írják. Ez nem túl meglepő, a nők ritkábban nyilvánítanak véleményt a nem kifejezetten nőiesnek tartott témák kapcsán.

A női oldala fórumai, a kifejezetten "női témákkal" foglalkozó blogok kommentszekciója ugyanakkor rogyásig van tömve női hozzászólókkal. A nők szívesebben nyilvánultak meg a túlnyomórészt nőket érdeklő  témákban született cikkeknél, mint a divat, az étkezés, az oktatás, az egészségmegőrzés, vagy a gyereknevelés.

Ezekre az oldalakra viszont a férfiak nem mennek, vagy ha mégis oda tévednek, a teljes kommentelő közösség meghatódik a megtiszteltetéstől, és az illető férfi körberajongott dédelgetett sztár lesz, mert  leereszkedett egy "női téma" megvitatásához. Milyen figyelmes, végre egy igazi férfi!

Így alakult?

A hírportálokon meglehetősen kevés hír és cikk szól nőkről és kifejezetten nőket érdeklő témákról.

A magyar sajtóban – a társadalmi értékrendet és a szerkesztőségek nemi arányait lekövetve – még nemzetközi összehasonlításban is különösen rossz a férfiakról és a nőkről szóló hírek aránya. Ami mégis megjelenik, az is gyakran elég sztereotip és szexista. Sokszor azt sugallják, hogy a nők butábbak, felületesebbek a férfiaknál, a nőket érdeklő témákat is ennek megfelelően írják meg, és nőkről szóló hírek túlnyomó többségét csak a bulvárhírek között találni. Nők leginkább csak szexuális tárgyként, botrányhősként, vagy épp áldozatként szerepelnek a hírekben, vagy Valaki csatolt részeként.

A személyes megszólalókra, tényekre, kutatásokra és szakértői véleményekre alapozott komoly közéleti témák zömmel férfiak tálalásában jelennek meg, és nemcsak a hangszerelés, már a téma is kijelöli, mi az, ami komolyan vehető: az, ami a férfiakat érdekli.

És a "női témák"? Tulajdonképp ezekhez is a férfiak értenek jobban. Főzni a nők főznek (ugye uraljuk a konyhát), de a gasztronómia nem vitás, hogy a férfiak asztala, és ki is érthetne jobban az egészségmegőrzéshez, a divathoz, a lélek rejtelmeihez, vagy akár a gyerekneveléshez, mint egy-egy sztárolt férfi?

Hogy miért van ez így? Mert a férfiakra felnézünk, és bármit is mondanak, jobban odafigyelünk, mintha ugyanezt egy nő mondaná.

Az online bunkóság nem a nők ellen irányul, de a nőknek jobban fáj

A nők nagy része már nem kockáztatja meg, hogy elmondja, vagy leírja a véleményét, ha úgy érzi, komoly esélye van, hogy csak annyi eredménye lesz, hogy durván leszólják, rosszabb esetben nőként is megalázzák. A többség nem is tűri, és olvasni sem szereti az ilyesmit, ezért inkább nem olvas kommenteket, és a többiek között is gyakori, hogy legfeljebb csak úgy szólnak hozzá a cikkekhez, hogy nem derül ki, valójában nők.

Az egyik legtekintélyesebb amerikai közvéleménykutató cég, a Pew Research tavaly felmérést készített a netes agresszióról. Az eredmények azt mutatták, hogy több férfi számolt be ellene irányuló durvaságokról, mint nő, azonban a megerőszakolással fenyegetés és a rendszeres zaklatás elsősorban a nőkre irányult. Még így is, hogy a nők kevésbé merészkednek olyan terepre, ahol feltételezik, hogy ilyesmi történik majd velük, ha elmondják a véleményüket.

Ez fárasztó, idegesítő és megalázó, és nyilvánvalóan ez az egyik fő oka a nők kisebb netes aktivitásának, szegregálódásának, vagy épp rejtőzködésének.

Tudjuk.  Minek mentek oda...

 

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.