Ha nők, akkor erőszak

A lányok oktatásáért küzdő Malala Juszufzai-t két éve tálib harcosok fejbelőtték az iskolabuszon a pakisztáni Swat-völgyben. Idén alig 17 évesen Nobel-békedíjat kapott. Angelina Jolie-t pedig Erzsébet királynő tüntette ki a nyáron az ENSZ háborús nemi erőszak elleni kampányában végzett munkájáért.

2014-ben a világ főgonoszai címért a lányrabló és nyugati oktatás-ellenes Boko Haram versengett a jazidi nőket szexrabszolgaként árusító, és a rabszolganőkhöz használati utasítást is adó Iszlám Állammal, de az év végi hajrában a tálibok is újra hallattak magukról, ismét Pakisztánban támadtak meg és mészároltak le iskolás gyerekeket.

Indiában idén maga az újonnan megválasztott kormányfő hirdette meg, hogy vécék építésével kell megfékezni a világot újra és újra elborzasztó nemi erőszak-hullámot az országban. (Az okokról itt írtunk.)

Folytatódott a küzdelem a nők megcsonkítása ellen. Nagy-Britanniában idén vádoltak meg először bárkit is ezzel a bűncselekménnyel, miközben az országban 600 ezer megcsonkított nő él, és Londonban mindennaposak ezek a világ nagyobbik részén tiltott beavatkozások.

Ami tavaly a nőverés volt, az volt idén a szexuális zaklatás és a nemi erőszak

Áthúzódó hatásként tavalyról a párkapcsolaton belüli erőszakról két könyv is született: az Egyasszony blog szerzőjének, és a bántalmazott nőket segítő Újrakezdés Facebook-csoport egyik tagjának történetei is azért kerültek nyomtatásba, hogy választ adjanak arra a mindenkiből első reakcióként kibukó kérdésekre, miért nem hagyja ott a vele erőszakoskodó párját, miért nincs reális képük a helyzetükről a bántalmazott nőknek.

Egész évben folyamatos, szinte kifogyhatatlan témát szolgáltat a nők elleni szexuális erőszak: újabb és újabb bűnügyek, reakciók, viták, tiltakozások, bocsánatkérések, elemzések jelentek meg a sajtóban és természetesen a közösségi oldalakon is. Mindenkinek van álláspontja, véleménye, kinek mit kellene vagy éppen nem lenne szabad csinálnia az ügyben.

A szexuális visszaélésekről szóló hírcunami nyáron kezdődött Magyari Péter egész országot megdöbbentő cikkével S.tanár úrról, aki mindkét nembeli kiskorú diákjait kényszerítette szexuális játékokra, aztán szeptemberben egymás után jöttek a gólyatábori nemi erőszakok és szexuális kényszerítések ügyei, a különböző történetek a felsőoktatásból. Megszületetett az év másik legfontosabb cikke a szexuális visszaélések természetrajzáról, az indexes Panyi Szabolcstól.

Sok elemzés szerint 2014 fordulópontot is jelentett: a  bántalmazott nők közül egyre többen ki mernek állni magukért, vagy legalábbis megosztják a történeteiket.

Kesha, majd Lady Gaga egy zenei producert vádolt meg évekkel ezelőtti zaklatással és nemi erőszakkal, de sok több évtizedes ügy került újra elő az áldozatait vélhetően bedrogozó és megerőszakoló Bill Cosby kapcsán is. Amerika egyik köztiszteletben álló tévékomikusa lehet az első, akit nem véd meg a népszerűsége a már kéttucatnyinál is több áldozat vádjaival szemben, csakis az ügyek elévülésében bízhat.

Amerikában, ahol az egyetemi kampuszokon nem ritka esemény a nemi erőszak, egy lány azzal került a legfontosabb lapok címlapjára, hogy azzal tiltakozott az őt megerőszakoló egyetemista társa büntetlenül maradása ellen, hogy egyetemi kampuszon minden egyes nap mindenhová magával viszi a matracát egészen addig, míg a férfit felelősségre nem vonják.

Az év végére kiderült, nem túloztunk, amikor azt írtuk, itt van Amerika. Az Index újságíróinál egymás után jelentkeztek gólyatáborban vagy akár főiskolai tanári szobában megerőszakolt lányok, és mesélték el a saját, a szeptember eleji két gólyatábori esethez hasonló történetüket. Az is jól jellemzi a nemi erőszak itthoni megítélését, hogy egyik áldozat sem merte a nevét vagy az arcát adni a történethez, sőt, a támadók és a felsőoktatási intézmények neve is rejtve maradt, ahogy az erőszakolókat védő HÖK-ösöké is.

A nemi erőszakkal való viccelődést nem lehet már olcsón megúszni. Itthon sem

A májusi ügyészségi közlemény szerzőjének felmondtak, aki szerint egy hatvanas férfi 12 éves lány bugyijában matatása "tilosba tévedés", és a gólyatáboros erőszakon nevetgélő Morning Show vicces műsorvezetői is valószínűleg megjegyezték a tiltakozás, tüntetés és félmilliós bírság után, hogy ha valakit megver, megerőszakol és a fényképekkel zsarol egy hírhedt szexuális ragadozó, az nem "káresemény".

Azonban sokan még ennyi botrány után sem veszik észre, hogy a nemi erőszak általában nem úgy történik, hogy egy begerjedt férfinak eljár a fasza, hanem az erőszakolók bizony olyan emberek, akik ha nem állítják meg őket, újra és újra kihasználják más emberek védtelenségét, és nagyon is igyekeznek megtalálni a legkiszolgáltatabbakat.

2014 vak komondora a baranyai rendőrségi videó

A botrányos (a miniszter szerint csak félreértett) áldozathibáztató rendőrségi spotokat remek időzítéssel épp a nők elleni erőszak 16 akciónapjának idején mutatták be, amikor az ELTE-n épp próbálták helyrehozni a helyrehozhatatlant különböző előadások és beszélgetések formájában. A nemi erőszakról ugyanis mindenkinek van véleménye. Zömmel és sajnálatosan még mindig az, hogy az áldozat hibája és hogyan (ne) öltözzön, hova ne menjen, mi mindent ne csináljon a nő, ha nem akarja, hogy egy vadidegen megerőszakolja, akinek egyébként ez a szokása.

Igen, ennyi nemi erőszakról szóló hír után is hatalmas vitát és két válaszvideót (ezt és ezt) tudott gerenálni a baranya megyei rendőrség nyilvánvalóan rossz, és az áldozatokkhoz kapcsolódó előítéleteket erősítő videó-szettje. Ezekkel a legnagyobb baj az, hogy amit megelőzésként sugallmaz, azzal pont lebeszéli áldozatokat attól, hogy feljelentsék a velük erőszakoskodókat. A rendőrségnek pedig épp az lenne a dolga, hogy az erőszakoskodó alakokat elkapja, mielőtt újra és újra megteszik ugyanazt. Ráadásul a nemi erőszakot csak nagyon ritkán követik el lesből támadó idegenek, szóval a felkutatásuk sem lenne különösebben megerőltető.

Úgy látszik sem világos még mindig, hogy a nemi erőszaknak, vagy az azzal való fenyegetőzésnek semmi köze a nemi vágyhoz, vagy örömhöz: az a hatalomról és az áldozat megalázásról szól.

Trollhadseregek támadták a nőket

Ebben az évben nekünk is megadatott az élmény, hogy ha nem is szemtől szemben, de írásban gyilkossággal és megerőszakolással fenyegessenek meg, de mondhatni, ez hétköznapi dolog. Világszerte így járnak el a feministának tartott véleményt hangoztató nőkkel egyes emberek, de egész trollhadseregek is szerveződtek már részben ezzel a céllal.

A Gamergate és a 4chan trollhadseregei feminista véleményvezér nőket zaklatott, fenyegetett meg halálosan, és hozzájuk hasonló derék férfiemberek voltak azok is, akik kipakolták a celebek iPhone-nal készített képeit a netre. A Gawker-médiabirodalomban ezek miatt a gyűlölködő trollok miatt kellett teljesen átszervezni a kommentelést az ősszel, ezt láthattátok a Cinken is.

Hogy mit lehet csinálni ezekkel az alakokkal? Mi ignore-ra tesszük őket, de Nagy-Britanniában felkutatják a hatóságok, és sittre vágják ezeket a természetesen csak vaskos humorból halálos fenyegetéseket küldözgető egyébként biztosan_olyan_rendes embereket. Az USA-ban szabad a vélemény, azonban a celebnők fotóit Redditre kipakoló fickó valahogy csak lelepleződött. Bántotta is nagyon, hogy megsértve a magánszféráját, valakik közzétették a nevét és a fényképét, lol.

Persze tudjuk: a nők is miért laknak iszlám országban, mennek iskolába, háborús övezetbe, gólyatáborba, szórakozni, vagy a netre, hát magukra vessenek.

(A nyitóképet a Budapest Film Academy áldozathibáztatás ellen készült videójából kölcsönöztük.)

 

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?