A karácsonyi készülődés ÖRÖM!

Nincs is annál meghatóbb élmény, mint gyermekünktől maga készítette ajándékot kapni. A mű otthonunk központi helyére kerül, és nap mint nap párás szemmel nézzük az apró kezek munkáját.

Nincs is annál borzasztóbb, mint amikor az iskolában parancsszóra, szakmányban gyártott cucc elkezd hazavándorolni. Több gyereknél a mennyiség is sokszoros. Ezeknek a cuccoknak a java kidobhatatlan persze, sok közülük a fent említett díszhelyekre kerül amíg fér, a többit pedig (ha nem látja a gyerek), kéjes örömmel iktatjuk - a szemetesbe. Az ünnepek közeledtével a szemünk már csak akkor párásodik el, amikor kiderül, új konténernyi holmi érkezett.

Vannak persze praktikák. Lehet beszkennelni, lefényképezni a telefonnal, külön polcot kijelölni a gyerekszobában, majd rendszeresen selejtezni, nagyszülőkhöz továbbítani a remekműveket, hogy ki melyiket választja, nem számít.

Kézműves csodák és örvendezés

Karácsony előtt az óvodai, iskolai biszbaszgyártás csúcsra jár. Nem elég az általános praktikák sora, ilyenkor direkt karácsonyfadíszek, girlandok, mécsestartók készülnek. DIY csodák, háztartási hulladékból. Olcsón, de igényesen, ez a jelszó. Sajnos mindazon felnőttek számára, akik saját elképzeléssel bírnak az otthonuk berendezése kapcsán, és mondjuk a karácsonyfán szép, adott esetben színharmóniát megtestesítő és nem szemétből készített dekorációt kedvelik, borzongató a régi nyomtatópapír széléből fűzött papírgirlandot felaggatni, majd örvendezést mívelve bámulni.

Miért nem lehet ezeket az osztály karácsonyfájára tenni? Az iskoláéra? Az önkormányzatéra, vagy mondjuk a tanárnőére? Hát büntetni akar a pedagógus? Sebaj, mosolyodunk el kajánul, meglesz ennek még a böjtje. A szülői munkaközösség levlistáján, vagy facebook-csoportjában bizonyára lesz valaki, aki javasolja majd, hogy a kis lurkók a kezük munkájával lepjék meg a tanerőt karácsony alkalmából. Kínunkban már röhögve nyomjuk a lájkot.

A tanár hazaküldött 1-3 bizbaszt a gyerek cuccaiból, hát kap majd harmincat. Meg egy szemeteszsákot grátisz, ő legalább nyugodt szívvel kivághatja a kukába a cuccot már este, úgysem tudják meg a kisgyermekek, hová lett a nagy gonddal készült műremek.

Az élet körforgása így halad szépen, cikusokban. Gizike néni kézműves ajándékot kap mind a harminc gyerektől. Nincs kifogás, nincs kibúvó, mindenki egyedi ajándékkal kedveskedjen.

Mindenki öröme!

Minden áldott évben felmerül ugyanis, hogy csak a gyerekek munkája az igazi ajándék. (Persze sosem a gyerek csinálja, mert akkor szarul néz ki a cucc, de ez tabutéma.)

Mindenki anyja egy kézműves tálentum. Feltételezzük, ez a várandósság alatti hormonváltozásokkal állhat elő, mire megszületik a ded, kifejlődik minden nőben a kézműveskedés iránti olthatatlan vágy és tehetség.

Az óvodai, iskolai családi kézművesdélutánok pedig azért szerveződnek, hogy te a többi gyerekedet valahová száműzve, vagy bevonva ebbe az együtt töltött minőségi(!) időbe angyali türelemmel és ünnepi outfitben barkácsolj.

Aki próbálta már, az tudja, micsoda öröm a munkahelyről újra és újra elkéredzkedni családi délutánra, mikulás ünnepségre, karácsonyi előadásra, évzáró hegedű bemutatóra. Aki pedig "úgyis otthon van, ráér", megküzdhet a kihívással, hogy egyszerre tartsa távol  a totyogós gyereket az ollótól és a csillámpor felzabálásától. Eközben persze kedélyesen társalogj a többi szülővel, hisz annyi minden összeköt benneteket, és persze örülj, hogy végre társaságban vagy.

Aztán persze könnyen előfordulhat, hogy egy egész óvodáscsoport tanul meg egy cifra  „felnőtt” szót, mikor a háti hordozóba ültetetett kicsi elkezdi rágni a szobanövényt ami mellett ültök, és míg ezt próbálod megakadályozni, a nagy a kezedre nyomja a forró ragasztót. Sebaj, a sebed karácsonyra már alig látszik, és a szobanövény sem volt mérgező.

Mindezt persze mosolyogva csináld. A közös barkácsolás, a közös ünnepi készülődés öröm! Sőt Öröm! Mindenkinek.

Annak is, aki már az óvodában gyűlölte, és nem ment neki, meg annak is, aki a Meskán árulja a szívvel-lélekkel-tehetséggel készült kézműves termékeit. Az előző azonban szar anya, ha bevallja, hogy neki ez nem fekszik. Hogy utálja. Hogy rettegve várja ezt az időszakot, amikor ezt a menetet le kell tolnia, mert muszáj. Csinálja, mert ha nem, akkor csak veszíthet, ebből jól már nem jön ki.

A barkácsszenvedély az anyaság szükségszerű velejárója. Ha kimondja, hogy nem szereti, kap majd burkolt (és kevésbé burkolt) kritikát, nyilvános megalázást, "segítő" tanácsot garmadával.

Megszoksz vagy megszöksz?

Megszokja az ember lánya, megadja magát az elvárásonak, vállat von, egy évben egyszer ennyi belefér. Most pont én legyek az egyetlen szülő, aki tiltakozik? A többiek annyira jó ötletnek tartják, biztos velem van a baj.

Hát nem csodás az ünnepi készülődés?

Nem. Így nem az.

Van, aki utál barkácsolni, de szívesen süt-főz együtt a gyerekekkel. Mások korcsolyázni járnak, a harmadik családban ilyenkor ajándékcsomagokat készítenek a nélkülözőknek, a negyedik az adventi vásárba jár nézelődni a gyerekeivel, és igen, van, aki barkácsol. Szívből.

De. Nem. Vagyunk. Egyformák.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű