Közkívánatra! Mit gondolunk Matt Taylor ingéről?

Az űrkutató ingét illetően eléggé egyetértünk a brit főváros (egyébként konzervatív, bár kétségtelenül kissé egzaltált) polgármesterével, Boris Johnsonnal: nem biztos, hogy az Európai Űrügynökség munkatársának ingválasztása az alkalomhoz illő volt, de nőgyűlölettel vádolni és így megalázni a tudóst ennél sokkal nagyobb hiba.

Ha már itt tartunk, a jobb alkarján látható tetkója sokkal gusztustalanabb. Szerencsére nem stylistként foglalkoztatják. Tudós. Vélhetően jó. És bocsánatot kért.

Ahogy ahogy egy nőt, úgy egy férfit sem lenne szabad az öltözéke miatt szekálni, a "hogynézmárki" lemez nemcsak unalmas, de értelmetlen is. Egyetlen embert sem szabadna a neten így lerohanni, és egy béna ing miatt nagyon komoly vádakkal illetni. Akkor sem, ha azt találta mondani, hogy a küldetés szexi.

Szóval fiúk, akik írtatok, a válaszunk az, hogy felőlünk akár aranybikinis Leia hercegnős ingben is nyilatkozhat, vagy mázas fánkra emlékeztető Kim Kardashianokat is nyomathat a pólójára, egyrészt messze nem ez a fontos, másrészt pedig senkit sem lenne szabad így megszégyeníteni.

(A Rosetta-küldetésről egyébként itt olvashattok.)

 

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.