A nagyvárosokban alig lesz női polgármester

A legutóbbi választásokhoz képest látható némi javulás, de nagy sikertörténetnek nem nevezhető, hogy a hatvan legnépesebb magyarországi település közül nem négyet, hanem ötöt fog nő irányítani a következő öt év során. Igaz, alig ötven szavazaton múlott, hogy Salgótarjánban ne újra a fideszes Székyné Dr. Sztrémi Melinda nyerjen. Esztergomban és Várpalotán pedig eleve két női jelölt között zajlott a valódi küzdelem. (Mindkét városban a kormánypárti jelölt győzött: Esztergomban Romanek Etelka legyőzte Tétényi Évát, Várpalotán pedig újra Talabér Mártát választották meg.)

Négy megyei közgyűlés férfiklub lesz,

de a többiben sem sokkal jobb a helyzet: az egyötödöt csak Vas megyében éri majd el a nők aránya. Országosan 12 százalék alatt marad a nők részvétele a közgyűlésekben, ez alig jobb arány, mint az országgyűlési, ahol kilencven százalékos férfitöbbség hozza a döntéseket.

A 33 tagú fővárosi közgyűlésbe három nő került be. Közülük csak a VI. kerületben újraválasztott Hassay Zsófia szerzett mandátumot polgármesterként, a többiek listás jelöltekként jutottak be a fővárost irányító testületbe. Ahogy az előző ciklusban is, most is ő a 23 budapesti kerület egyetlen női polgármestere.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.