A faszt keresel annyit, mint egy férfi

Hogy lehet az, hogy miközben a nők képzettebbek a férfiaknál mégis kevesebb pénzt ér munkájuk? A nők tényleg kevesebb pénzért dolgoznak, mint a férfiak? Magyarországon a nők és férfiak átlagos bruttó órabérének különbsége tavaly több mint 20 százalék volt, miközben a törvények szerint "egyenlő munkáért egyenlő bért" kellene fizetni a női és férfi munkavállalóknak.

A legutóbbi viccesnek szánt figyelemfelhívó kampányban egy amerikai humorista, Sarah Silverman szeretné magát férfivá operáltatni, hogy egyenlő lehessen a férfiakkal. Azon túl, hogy egy csomó gumipöcsöt láthatunk, és hogy a videó nyilvánvalóan sértő azok számára, akik nem viccből akarnak nemet váltani, az alapvető üzenettel is baj van.

Az egyenlő bérezés az egyik téma, ami szerintünk jóval bonyolultabb annál, mint hogy jelszavakra egyszerűsítsük.

Íme, néhány a legfontosabb tények és érvek közül, melyek birtokában mindenki eldöntheti, miért alakult úgy a munkaerőpiac ahogy, és az is viszonylag egyértelmű, hogyan lehetne csökkenteni az egyenlőtlenségeket, mert ahogy most van, az valójában senkinek sem jó.

A nők csórók, a férfiak meg halálra dolgozzák magukat.

Összeesküdött a világ a nők ellen? A kapitalizmus nőellenes? Rosszak a törvények? Egyik sem.

Férfimunka, női munka

Tény, hogy létezik olyan szakma és munkakör, amelyekben a nők munkavégzését, ha nem is tiltják, de nem teszik lehetővé a magyar törvények. Ilyen a vonuló tűzoltók beosztása, ami ma nem érhető el nőknek. A többi, átlagos munkahelyen elvileg szabad lenne a terep. Elméletileg férfiak is dolgozhatnának ma elnőiesedett szakmákban, és nők is a ma férfiak által dominált területeken, mégsincs ezen a téren sok változás. Ennek is megvannak a maga okai:

A jellemzően férfias szakmák sokszor veszélyesebbek, és nagyobb rugalmasságot igényelnek a munkavégzés helyét és idejét tekintve is. Ezek általában teljes munkaidős állások.

A legtöbb nő ezzel szemben olyan állásban dolgozik, ami, fix munkaidős (de sokszor van lehetőségük részmunkaidős állásra is) és mindig ugyanoda kell bejárni dolgozni. Nagyon sokan helyezkednek el a közszférában. A nők ráadásul a lakhelyükhöz közeli vagy legalábbis tömegközlekedéssel jól megközelíthető munkahelyeket preferálják, mivel a családi kocsit többnyire a párjuk használja, és a gyerekeket is többnyire és „magától értetődően” az anyák hozzák-viszik. (De miért is magától értetődő ez a leosztás?)

A nők egyáltalán nem a nemi szervük miatt keresnek kevesebbet.

A tipikus „férfiszakmák” (lakatos, bányász, kőműves, stb.) többnyire egyáltalán nem jól fizetettek (oké, az informatikus például az), és a bérkülönbség egyébként sem itt, hanem éppen legmagasabb, legjobban fizetett pozíciókban a legnagyobb a férfiak és a nők között.

Van ugyanakkor jónéhány olyan szakma, ahol minimális a bérkülönbség a férfiak és a nők között,  ilyen például a gyógyszerészeké, de a közszolgálatban általában sokkal kisebb a nemek közötti bérkülönbség, mint a versenyszférában. Olyan területek is vannak, amelyekben jellemzően nagyon kevés nő dolgozik, de ők az iskolázottságuk és a magasabb beosztásuk miatt jobban keresnek sok-sok férfiaknál, mint például az építőiparban.

Előfordul olyan is, hogy - jellemzően gyermektelen és magas beosztásban dolgozó - nők jobban is keresnek férfi kollégáiknál. Ők a kivételek, akik erősítik a szabályt.

Az anyaság ára

A nők tehát nem a nemi szervük miatt keresnek kevesebbet. Nem vaginaadót fizetünk. Anyaságit.

Minél inkább az a vélekedés az adott társadalomban, hogy elsősorban a nők dolga a gyereknevelés, az idősgondozás, a betegápolás és a háztartási feladatok ellátása, annál rosszabb a nők helyzete a munkaerőpiacon.

A bérkülönbségek csökkentésében viszont egyáltalán nem segít, sőt, csak ront az, ha kifejezetten a nőket vagy anyákat megkülönböztető törvényeket léptetnek életbe.

Az átlagnő tehát jellemzően nem azért keres kevesebbet, mert a munkáltatók nőellenesek, hanem mert beárazzák azt, amit arról gondolnak, hogy a nők a családi kötelezettségei miatt milyen elkötelezettséggel és mennyit dolgoznak.

A munkaadók belekalkulálják a bérbe (majd az előléptetésbe) azt a kockázatot, hogy a fiatal nő elmegy szülni, és talán utána vissza sem jön. Ha pedig a dolgozó a család mellett az elvárt munkatempót nem tudja vállalni, a betanításába és képzésébe fektetett pénz és energia elveszik. Az uniós átlagnál (16,4%) jóval magasabb magyarországi bérkülönbség (20,1%) oka részben tehát az, hogy a munkaadók belekalkulálják egy fiatal nő bérébe azt a várakozást, hogy  néhány éven belül az alkalmazott évekre eltűnik szülési szabadságra,  és ha és egyáltalán visszatér, addigra könnyen lehet, hogy már a munkaköre sem lesz meg, és a tudása is elavult.  Sokszor persze fel sem merül, hogy a korábbi állást család mellett is vállalni lehetne. Ráadásul - teljesen érthető módon - sok anya eleinte csak részmunkaidőben dolgozna, amit nem nagyon szeretnek a munkáltatók.

Igen, ez sokszor alaptalan és nyilvánvalóan igazságtalan, és az ilyen általánosító kalkulációk ellen érdemes küzdeni.

Az dolgozik a legjobban, aki utoljára megy haza?

A legutóbbi kutatások szerint a bérkülönbségek másik legfontosabb faktora az, hogy a munkabérekbe vastagon beleszámítják a túlórázási hajlandóságot és azt, hogy az ember mennyire hajt az előléptetésre. Komoly kutatások tucatjai szólnak arról, hogy mennyire káros ez a munkahelyi kultúra, amely a bent töltött időt jutalmazza az elvégzett munka mennyisége és minősége helyett.

Józanul belegondolva erre fókuszálni nemcsak értelmetlen, de nyilvánvalóan káros is. A végtelenségig elnyújtott munkanapok nemcsak magánéleti problémákat, de egészségügyi és lelki bajokat is okoznak a munkavállalóknak. Tehát ezek is olyan dolgok, amik ellen érdemes küzdeni.

Önbizalomhiányra neveljük a lányainkat

Ha te nem állsz ki magadért, senki sem fogja helyetted az érdekeidet védeni.

Viszonylag köztudott, hogy nők nagyrésze önbizalomhiánnyal küzd.  Emiatt aztán a férfiaknál ritkábban és kevésbé rámenősen szoktak alkudozni a bértárgyalásokon, ritkábban kérnek fizetésemelést, és rettegnek a visszautasítástól. Az ok? Erre nevelték őket, hogy örömmel fogadják el, amit kapnak. Ráadásul sokszor fogalmuk sincs nemcsak a saját munkájuk értékéről, és arról sem, hogy az adott munkakörben milyenek a fizetések. Magyarországon ez pláne ingoványos terep, az egyes munkakörök átlagos fizetéseit csak megtippelni lehet, biztosat tudni nem. Nálunk nincsenek összehasonlításra lehetőséget adó weboldalak, a bérezés hétpecsétes titok. Mindez együtt már a felvételi beszélgetéseken rosszabb alkupozíciót jelent, a későbbiekben pedig nyilvánvalóan rontja az előmeneteli esélyeket.

A bérszakadék az egyik feminista alapfogalom, de az egyszerű hívószó mögött hegyomlásnyi probléma lapul. Rengeteg lényeglátó és komoly vita zajlik arról, hogyan lehetne küzdeni ez ellen, mégis azt látjuk, hogy itthon sajnos gyakran csak a jelszavak skandálásáig jutunk. A bérszakadék nem attól fog eltűnni, hogy törvényeket hozunk ellene.

Érdemes küzdeni viszont azért, hogy a nők megtanuljanak jobban kiállni magukért, a szülői szerepek vagy a láthatatlan munka ne kizárólag az anyákat terhelje, vagy hogy a munkaidő újra létező dolog legyen.

Az igazságtalan jövedelmi különbségek csökkentésén túl is mindenki jobban járna azzal is, ha az anyákra nem páriaként tekintenének a munkahelyeken, és a férfiak a szükségtelen túlórázás helyett többet lehetnének otthon, a családjukkal. Akkor talán senkiben sem merülne fel még vicc szintjén sem, hogy férfivá kell változnia ahhoz, hogy megfizessék a munkáját.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.