Emma Watson és a férfigyűlölet

Emma Watson az ENSZ-ben (Getty)

Emma Watson, a Harry Potter filmekkel híressé vált színésznő,  az ENSZ nőszervezetének nagyköveteként mondott beszédet a hétvégén. Watson New Yorkban többek között arról beszélt, hogy milyen sajnálatos, hogy nők jogaiért küzdő a feminizmust sokan a férfigyűlölettel azonosítják, és „ennek véget kell vetni”.

„Csak hogy tudd, a feminizmus az a hit, hogy a férfiak és a nők egyenlő jogokat és lehetőségeket érdemelnek.”

A feminizmus politikai, gazdasági, és társadalmi egyenlőséget szeretne a nemek között – jelentette ki Watson, aki szerint a patriarchátus a férfiak számára is káros. Kitért rá, hogy a két nem tagjai nem két ellentétes ideált testesítenek meg, hanem egy széles spektrumon helyezkednek el. Emiatt szerinte, ha befejeznénk annak hangsúlyozását, hogy kik nem vagyunk, és arra figyelnénk, kik vagyunk, mind szabadabbak lehetnénk.  

Emma Watson teljes beszédét itt lehet megtekinteni:

Férfiak a nőkért

Beszédében Emma Watson az Amerikát megrázó NFL sztárokhoz köthető nők elleni erőszakos esetek kapcsán kiemelte, nagy szükség van a férfiakra, hogy véget lehessen vetni a nők elleni erőszaknak. Erről szól az ENSZ Férfiak a nőkért kampánya is.

Az ötlet, hogy férfiak is tehetnek a nőkért, áll a ENSZ HeforShe, azaz férfiak a nőkért elnevezésű figyelemfelhívó kampányának fókuszában.

A kampány alapja egy weboldal, a heforshe.org, ahol a látogatók számos hírességgel találkozva ismerhetik meg a kezdeményezést, melyben férfiak tesznek nyilvánosan hitet a nők védelme mellett. Rengeteg ismeretlen férfi mellett számos híresség, például Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, a Star Trekből és azX-Menből is ismert színész, Sir Patrick Stewart, Peter Gabriel, vagy épp Antonio Banderas és Matt Damon is támogatja a férfiak kiállását a nők jogaiért. Ők valemennyien azt üzenik „A hangunk erős, emeljük hát fel, hogy elmondjuk a világnak, miért érdemes küzdeni minden egyes nő és lány egyenlőségéért.”

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.