Nők a vastrónért

Most, hogy véget ért az HBO sorozatának negyedik, szerintünk minden korábbinál jobb évada, újra azt kell mondjuk, hogy bár Westeros szexista, de szeretjük. Sőt, egyre jobban tetszik nekünk a Trónok harca.

Kíváncsian ültünk le hétről hétre, hogy megnézzük, vajon hogyan módosul regényben követett történet a képernyőre kerülve, és hol kanyarodik el a film és a könyv történetmesélése. Lestük, van-e amit kikotyognak, vagy nyilvánvalóvá tesznek a szereplők, amit a lapokon csak sejtetett R.R. Martin. (Volt rá példa: Joffrey gyilkosának személyét a könyv csak sejtetni engedte, míg a filmben nem bízták a fantáziánkra és az eszünkre, kitaláljuk-e, kik szövetkeztek ellene).

A nemek közötti egyenlőség a hét királyságban finoman szólva nem tartozik az alapértékek közé, azonban nem vitás, hogy a fiktív középkort megalkotó George R.R. Martin azon ritka kivételek egyike, aki képes árnyalt, erős és sokféle női szereplőt tenni a történetének középpontjába. Az író egy interjúban elárulta, hogy feministának tarja magát, mert hisz abban, hogy egyenlő bánásmód illeti meg a férfiak és a nőket. "A férfiak és a nők egyformán emberek. Igen, vannak különbségek, de ezek egy részének kulturális okai vannak, akár a középkori westerosi, akár a 21. századi nyugati kultúrában élünk."

A kulcskérdés persze így is az, hogy lehet szeretni egy könyvet/filmet, amiben nőket erőszakolnak, szexrabszolgák és szajhák festik alá a jelenetek egy részét, a nőket elképesztő módon tárgyiasítják és sokszor biodíszletnek használják? Elég, ha a szerző feministának vallja magát és mindent elfogadunk tőle? Nem. George R.R. Martin a történetében szereplő rengeteg erőszakról és nemi erőszakról azt nyilatkozta, hogy egy háború körül forgó világból „alapvetően téves és tisztességtelen" lett volna kihagyni ezeket a tetteket. Nekünk persze nem ez tetszik igazán a sorozatban, hanem az, hogy tökéletesen kidolgozott női karaktereket láthatunk végre, akik legalább annyira főszereplői a történetnek, mint a férfiak. Sőt, a tévéképernyőn nagyon úgy fest, lehet, hogy ők lesznek a történet főszereplői. (Spoiler!)

Daenerys – aki szende szűzlányból a sárkányok anyjává vált – ellentmondást nem tűrő vezető, és ha úgy tartja kedve, a férfiakhoz hasonlóan kihasználja szükségletei érdekében a másik nemet. Egyértelmű, hogy megérdemelné a vastrónt, és sokaknak ő a favoritja.

Margaery Tyrell királynő akar lenni, és ennek érdekében továbbra is mindent megtesz. Az ő fegyvere elsősorban a szépsége és a fondorlat. Mellette áll az egyik legjobban eltalált karakter, a nagymamája Olenna Redwyne, aki valószínűleg a legokosabb nő az egész regényfolyamban. Az idős hölgy a férfi politikai manipulátorok méltó ellenfele, a hatalmi harcok egyik legügyesebben rejtőzködő főszereplője. Pontosan tudja, hogy mit akar, és nem habozik Margaery védelmében és a fiatal lány céljait támogatva még az ifjú király, Joffrey meggyilkolását is megszervezni.

Cersei Lannister a vívódó nő, aki (ez elsősorban a könyvből derül ki) egész életében sajnálta, hogy nőnek születve nem élhet azonos lehetőségekkel, mint fiútestvérei, holott vágyna erre. Erejét a gyermekei megvédésére fordítja, ahogy tudja. Kíméletlen ellenfél (bár a könyvben hamarosan súlyos hibákat vét a hatalom sakkjátszmájában), igazi anyaoroszlán. Ő az egyetlen karakter, aki határozottan elutasítja, hogy férfiakkal versengjen. Ő az a típus, aki (egyáltalán nem kifinomult) női praktitkákat vet be akarata érvényesítésére. Kiszámíthatatlan és döbbenetesen manipulatív. Semmiképp sem lennénk az ellenségei helyében.

Arya Stark öl, ha ölni akar, felnőtt férfiaktól sem retten vissza. Gyerekkorától arra készül, hogy igazi harcos lesz, és nem egy harcos felesége. Nővére, Sansa pedig – aki talán a legkevésbé ígéretes és legsztereotípabb női karakter volt a történet kezdetén - Martin történetszövésének köszönhetően mostanra megtanulta használni az eszét és sokkal ravaszabb lett, mint volt.

Brienne a legférfiasabb nő a történetben, ereje és tisztessége a klasszikus lovageszményt idézi. Nehéz a fiús lányok élete, de ezzel a hölggyel nem ajánlatos gúnyolódni. Többen megjárták már, akik nem vették elég komolyan. Ha nem is sikerül megvédenie mindenkit,akikre felesküldött, azért meg kell hagynunk, igazán igyekszik.

Melissandre teljes kontroll alatt tartja Stannis Baratheont és manipulálja a trónkövetelő egész háza népét. A vörös papnő céljai érdekében mágiát is használ, ha szükségét látja. Róla is fogunk még hallani.

Ygritte nem volt hajlandó sem alávetni magát másoknak, se megijedni senkitől, még az őt fenyegető kannibállal is bátran szembeszállt az utolsó részek egyikében és ádáz ellenfél volt a Falnál játszódó csatában. Vele már (eddig úgy fest) nem találkozunk a következő évadban, azoknak a megkönnyebbülésére, akit idegesített a "nem tudsz te semmit"- ezés ,és azok bánatára, akik kedvelték a szabad nép lányát.

Yara Greyjoy a Vas-szigetekről keménykezű és elismert hadvezér, (a könyvben nem kevés ambícióval is megáldva) a filmben kicsit kevesebb szerepet kapott, mint a könyvben, de hogy a jövő mit hoz számára, azt csak Martin tudhatja.

Meera Reed pedig fent messze északon, a Falon túl vigyáz Bran Stark életére, aki a dolgok állása szerint a lerombolt Deres örököse, bár mostantól a természetfeletti erők tanulmányozásával foglalkozik.

A következő évadban jön a könyvek olvasóinak már ismerős triász, a – a filmben elképesztően brutális halált haló – Oberyn herceg három lánya, a homoki viperák.

A hét királyság felnőtteket rabul ejtő meséjében ezeknek a fent sorolt nőknek az ereje annál inkább lenyűgöző, hogy ők mind Westeros szexista és férfiak uralta világában élnek, ahol a nők nem örökölnek ingatlant (Dorne-t kivéve), nemigen lehetnek harcosok, a köznép lányai szabad prédák, a nemes hölgyeket pedig politikai érdekek alapján adják-veszik, és legfőbb dolguk az, hogy fiú örököst szüljenek.

Úgy látjuk, a tanulság, hogy Westeroson innen és túl, csak az érheti el a célját, aki kiáll magáért, és nem hagyja sodortatni magát az eseményekkel. Aki gyengének mutatkozik, vagy a szenvedélyei nagyobbra nőnek nála, az nem sok jóra számíthat. Mindegy, hogy nő, vagy férfi.

A könyvek és a sorozat folytatását várva, kedvenc - férfi vagy női - karaktereink történetének szálait követve mindenesetre izgulhatunk még eleget. Még az sem kizárt, hogy a végén vastrónra egy nő ülhet majd.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.