Négy dolog, amit tudnod kell a boldogsághoz

Bagdy Emőke állításairól már többször bebizonyosodott, hogy széles skálán hatnak az olvasóra. Nem először látjuk, hogy amit gondolatébresztő igazságként állít az fejcsóválásgeneráló, vérnyomásemelő és szexista. Vegyük most egy pillanatra mégis komolyan, és beszélgessünk a jelenségről, mert egy régebbi cikk internetes másodvirágzásának köszönhetően nem tudunk szó nélkül elmenni a professzor állításai és az ő nyomdokain haladó "a nő dolga a férfi" joósistvánizmus mellett.

„Sok nő a félreértett emancipáció okán a saját nemére jellemző lényt fojtja meg. Ők udvarolnak, határozzák meg a döntéseket, és ezzel elpusztítják magukban a nőt, és ezáltal tönkreteszik a férfiban a férfit. Rivalizálnak a férfiakkal, a férfiak pedig lágyan körülölelik egymást. Ez a görög-római dekadens kultúrához vezet, akik bele is pusztultak ebbe." - állítja Bagdy Emőke pszichológus professzor az Igen katolikus közöségi lapban három évvel ezelőtt megjelent, részleteiben azóta többször, több helyen is feltűnt interjújában.

A professzor asszonytól nagyjából minden hónapban meg lehet hallgatni valahol élőben, vagy elolvashatod valamelyik újra feldolgozott korábbi interjújából, hogy milyen is a helyes női viselkedés, a nem félreértett emancipáció, a saját nemünkre jellemző lény kiteljesedése. Csakis egyféle férfi és egyféle nő van(esetleg rögtön nagybetűvel írva a biztonság kedvéért)?

Lássuk hát mi a boldog párkapcsolat négy titka az emberi lélek szakavatott ismerője szerint:

Egy: Nem vitatkozunk a párunkkal. Meghajlunk a "férfiész" előtt.

"A férfi lényénél fogva, - a bal agyfélteke dominanciája miatt - nem szereti a sok beszédet, szikár és érzelemszegény inkább. Lényegre törően beszélnek ezért, így és így lesz, gyorsan döntenek, kimondják a szentenciát. Szeretnek dominánsak lenni, a tesztoszteron és a bal agyfélteke együtt okozza ezt. Nem véletlenek a stílusbeli jegyek, szereti elvágólag letenni a saját véleményét."

Okosan, női furfanggal, okos enged alapon ráhagyjuk a dolgot. Tudjátok, az asszony a nyak, a fejet (a férfit értelemszerűen) oda fordítja ahova akarja. A férfiak "lényegileg" érzelmi fogyatékosak?

Kettő: A párkapcsolati kommunikáció csak és kizárólag a nő felelőssége.

"...ha úgy kezdünk neki, hogy: neked igazad van! - ez mindig beválik."

Úgy kellene tehát bánnunk a férfiakkal (Bagdy Emőke módján helyesen értelmezve az emancipációt), mintha valami belátásra és kommunikációra képtelen lényt kellene megfékeznünk még mielőtt az dührohamot kap? Nem ám megbeszélni a problémát egyenlő felekként- dehogy, abból láthatjuk, hogy csak a boldogtalanság lesz, tönkretesszük a férfit, aki ettől még meg is buzul szegény.

Ez lenne a boldog párkapcsolat? Eleve fel se tételezzük, hogy a konfliktusok megoldhatóak? Nem is létezhet más kiindulási alap, csak az, hogy a férfinak mindig igaza van?

Három: A férfi a király.

"Ahelyett hogy az okos nő azt mondaná: rendben van, te vagy a király, de én teszem fel a fejedre azt a koronát. Én tudlak királyommá tenni, ha te engem királynővé teszel. Mert a mosogatólány nem párja egy királynak. És máris ott vagyunk, hogy add meg nekem mindazt, ami egy nőnek szükséges, és akkor én is mindent megadok, ami egy férfinak szükséges."

Erre nincsenek szavak. Most komolyan azt mondja, hogy attól lesz jó egy párkapcsolat, ha két ember kölcsönösen teljesíti még csak nem is a másik elvárásait (bár ezt állítani is nagyon kínos), hanem azt, ami tőlük teljesen függetlenül meg és elő van írva, hogy mitől kell boldog lennie az adott nemhez tartozó minden egyednek? Arról nem is szólva, hogy mi abban sem lennénk ilyen határozottan biztosak, hogy kerek e világon mindenki a (heteroszexuális) párkapcsolatban találhatja csak meg a boldogságát.

Négy: Gondoskodásra programozott, egyforma kisnyulak vagyunk mindahányan

"Sok nőt ismerek, akiknek nagyon jólesik támaszkodnia a férjére, mert így látta otthon is. Ők a komplementer pár. Sokan ma is úgy mondják: az Uram. De hát az igazi női természet „nyuszis". Mert a hormonális egyensúlyunk félénkké, aggodalmaskodóvá, óvatoskodóvá teszi a nőket. A gondoskodás, segítés, benne van az ösztöneinkben."

Nekem nőként kell viselkednem, neked férfiként. Ez a komplementernek nevezett kapcsolat a valódi boldog hetero kapcsolat, hogy kiegészítjük a másikat. Kész, passz. Egyenemberek egyenigényekkel. Nem elég ám úgy viselkedni, mintha tökéletes nő vagy férfi lennél, azzá is kell válnod! Nem ilyen vagy? Megérdemled a sorsodat: nem illesz a képbe, bocs! Szűkszavú, hideg, rideg, kemény férfiak és lágy, férjüknek mindent elnéző, ráhagyó, háttérből irányító, számító, de egyben vajszívű asszonyok világa ez.

Ebben az alternatív mázesmázos valóságban régen minden így volt, régen minden jobb volt, s lám rend is volt a világban, csupa boldog házasság és száz százalék heteroszexualitás. Kár, hogy ez igen nagy, bár sokak számára kétségkívül igencsak tetszetős hazugság...

A boldogsághoz csak egyetlen út vezet? Aligha.

Értjük mi az összekacsintást is, csak nem szeretjük. Az lenne a helyes és a természetes, hogy mindig a nő dönt, de az okos asszony elhiteti az urával, hogy minden úgy van, ahogy az megmondta? Elképesztő és felháborító. Mindkét nemmel szemben. Alig merjük elhinni, hogy tényleg azt tanácsolja a köztiszteletben álló pszichológus, hogy hagyjuk rá a férfira, ha hőbörög, ne beszéljük meg egyenlő partnerekként a gondjainkat, hanem manipuláljuk a partnerünket. Ez sokminden, csak nem egymás kölcsönös tisztelete.

Bár egyikünknek sem szakmája a lélekbúvárság, de azért mi abban hiszünk, hogy nem taszítjuk romlásba a világot, ha a fiainkat is arra neveljük, hogy igyekezzen megérteni a másik álláspontját, érzelmeit, beismerni hogy tévedett. Nem hiszünk abban, hogy kötelező, pontosan lehatárolt férfi vagy és női szerepek teszik boldoggá a párkapcsolatokat. Egymás kiegészítése nem azt jelenti, hogy görcsösen igyekszünk megfelelni valamilyen hagyományosnak vagy helyesnek gondolt elvárásnak. Csak annyit jelent, hogy bár egyénként nem vagyunk tökéletesek, de egymás számára azok lehetünk. Úgy, ahogy vagyunk.

Az anyja akarsz lenni, vagy a társa?

Mi abban hiszünk, hogy ugyan lehetnek általános igazságok, hogy a férfiak többsége inkább ilyen, a nők többsége meg inkább olyan, de ez egyik felet sem kell hogy minősítse vagy felmentse. Nemcsak az emberek nem egyformák, a párkapcsolatok sem. Az előírt mintáknál sokkal fontosabb egymás kölcsönös elfogadása, a megértésre való törekvés és az, hogy a vitákat egyenlő felekként rendezzük, megbeszéljük. Mintha felnőtt emberek lennénk, pont úgy.

Miért is kellene a férfit kisgyerekként kezelni, hát ki akar a gyerekével párkapcsolatban élni?! Ezt ideálisnak beállítani meg egyenesen abszurd. Egy jól működő párkapcsolatban a férfi ugyanúgy felnőtt ember, mint a nő, és pontosan ugyanúgy képes a kapcsolatért és a kommunikációért felelősséget vállalni. Még az a férfi is, aki nem szeret sokat beszélni és egyszerűen szeret megnyilatkozni.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?