Itt lesznek a jövő családbarát munkahelyei

Miközben ezt a posztot olvasod, az informatika világával nézel szembe. Számítógépek, laptopok, tabletek, okostelefonok, és a rajtuk futó egyszerűbb és bonyolultabb programok, háttérben futó algoritmusok világában élünk. Az infokommunikáció megkerülhetetlen része mindennapjainknak. Nincs szinte olyan munka, mely így-vagy úgy meglehetne számítógépek, programok, robotikai fejlesztések nélkül. Miért maradunk ki ezek megalkotásából?

Kevés a nő, pedig ez az igazi családbarát szakma

Az informatikai iparágban dolgozók nem mind „kockák”, nem igaz, hogy szerencsétlen kinézetű, szobája magányában pizzát faló, a nőkkel béna kövér szakállas hapsik világa ez. Sőt, semmi sem indokolja azt sem, hogy tipikus férfiszakmává vált az informatika. Ellenkezőleg. Kifejezetten sajnálatos, hogy egyelőre csak kevés lány és nő számára vonzó a programozás és a technológia ipar. Az informatikával kapcsolatos, a nőket elidegenítő sztereotípiák nyilvánvalóan tévesek és károsak.

Az informatika nem is csak kódírásból áll, és az sem igaz, hogy monoton és elidegenítő. Egészségügy, oktatás, környezetvédelem, művészet, kommunikáció, mezőgazdaság, kereskedelem, tudomány, média. A digitális technológia mindenütt ott van. Mindenhol, és mindenhez kellenek algoritmusok, programok, grafikai támogatás, adatbázisok. Ezeket ma még javarészt férfiak állítják elő, és bizony a világon a legtöbb helyen hiányoznak a nők az iparágból, pedig még alkalmazottként is sokak számára rugalmas munkakörülményeket tudnak kínálni a cégek.

Az informatikai ágazatban brutális munkaerőhiány van, pedig a legtöbb cég nemcsak az átlagosnál jóval magasabb bért, de még alkalmazottként is sokak számára rugalmas tanulási lehetőséget és munkakörülményeket tud kínálni. Talán ezért dolgoznak tömegesen nők ezen a területen a közel-keleti országokban és Indiában, mert a nagycsaládos életformával könnyen összegyeztethető távmunkát, részmunkaidőt kínál az ágazat, és az anyák meglehetősen jó fizetést kaphatnak. Itthon mégis nagyon kevés a nő az iparágban.

Informatikai vállalkozó nők, hol vagytok?

Magyarországon nagyon sok nő azért kezd vállalkozásba, hogy egyensúlyba tudja hozni a munkáját a családi életével. "A mikrovállalkozások harmadának tulajdonosai és a vezetői is nők, a kezdő informatikai vállalkozások között azonban szinte alig találni olyat, amelynek a tulajdonos-ügyvezetője nő lenne"- mondta el kérdésünkre Laufer Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke.

"Itthon az idén harmadszor megrendezett nemzetközi Lányok Napja program keretében igyekszünk a középiskolás lányokat becsábítani a műszaki, informatikai karokra, és a diplomájukkal a kapcsolódó munkahelyekre. Egyedülálló és értékes kezdeményezés volt a Prezié is, amely nemrég kilencedikes lányokat toborzott ingyenes programozói tanfolyamaira, de a nemzetközi női startup verseny is sokak figyelmét felkelthette." - folytatta Laufer. A jó kezdeményezések mellett igazi sikertörténet is egyre több akad: ilyen például az itthon talán mindenki által ismert Meskáé, vannak már magyar lányok a világ legjobb robotépítői között, vagy ott van annak a fiatal mérnök és modellkedésben is sikeres nőnek a története, aki mobilapplikációs ötletével meghódította a világot.

Szinte minden nagyvállalatnak van már női programja és egymást érik a női informatikai vállakozókat toborozó és segítő kezdeményezések. Nem jótékonyságból vagy idealizmusból. Kőkemény gazdasági racionalitásból indulnak ezek a projektek.

Több női startupot akar a Google

A Google így látja: "A nők vállalkozók jóval kevesebb tőkével rendelkeznek, azonban a befektetők által megtámogatott technológiai ágazatban 12 százalékkal több hasznot termelnek, mint a férfiak. Ez azt jelenti, hogy a női vállalkozók támogatása nem csak jó cél, de egyben ez az okos döntés is." A keresőóriásként is ismert válallat új programja, a 40Forward oldalán jelent meg. A világcég vállalkozássegítő programjának részeként egymillió dolláros támogatást adnak világszerte 40 startup-központú szervezetnek azzal a céllal, hogy a vállalkozásindítási programjaikban még ebben az évben 25 százalékra nőhessen a női résztvevők száma.

A fiatalok meglevő érdeklődésének kihasználásával az alapoktól kell felépíteni az új generáció szakembereit és vállalkozóit. Az alapoktól kell lebontani az előítéleteket, a téveszméket. Mentorálás és támogatás mellett mindenekelőtt megfelelő és részrehajlás nélküli - minél fiatalabb kortól nyújtott - informatikai képzésre lenne szükség ahhoz, hogy több nő lásson lehetőséget az IKT-szektorban.
Mert a gyerekeink munkája, bármilyen területen is dolgoznak majd, valamilyen módon szinte biztosan kapcsolódni fog az informatikához.

Kapcsolódó cikkeink:

Éljenek a geek csajok!
 
Az első számítógépek nők voltak

Az adatok forrásai:

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?