Barátunk a lányos apa

Talán kevesen hinnétek, de a feminfo Facebook-követőinek a nemi aránya jobb, mint a magyar országgyűlésé. Vannak férfiak, akik nemcsak hogy érdeklődnek az írásaink iránt, de úgy gondoljuk, sokan közülük egyetértenek azzal, hogy a feminizmus (mint egyenlőségre való törekvés) támogatásra érdemes. Most róluk lesz szó.

Miért akarna egy férfi feminista lenni?

Abban nincs semmi meglepő, hogy kevésbé konzervatívak a nemi szerepeket illetően azok a férfiak, akiknek partnere, házastársa főállásban dolgozik. Az viszont meglepő lehet, hogy a gyermekeik érdekeit is védelmezik a lányos apák. A Yale Egyetem vizsgálata szerint legalábbis az Egyesült Államok kongresszusában kimutatható különbség volt bizonyos, nemi egyenlőséget szorgalmazó (különösen a terhességmegszakítás szabályozását érintő) törvényjavaslatok támogatása és a képviselők gyerekeinek neme között. Hogy az adott képviselők gyermekeik születése előtt hogy vélekedtek, azt persze nem tudhatjuk. Az is lehet, hogy mindez csupán véletlen, de ha így van, meglepő véletlennek gondoljuk.

Nyilván a kutatások főleg azt tudják vizsgálni, hogy egyes férfiak női hozzátartozói között mennyi, és milyen státuszú nő van. Az ő esetükben így akár a személyes érintettség is elindíthatta azt a folyamatot, melynek végén az egyenlőség elvárása áll (bár természetesen elvi alapon is nyilván sok férfi egyetért az egyenlőség gondolatával).

Az is érthető, ha a lányos apáknak némileg más a hozzáállása a szexista viccekhez, a csinos nőknek való után füttyögésnek, és az sem meglepő, hogy vannak, akik szót emelnek a férfias közegben sajnos gyakran csak elnéző mosollyal nyugtázott szexista viccek ellen, és felbőszülnek, ha randi erőszakról, vagy utcai nemi erőszakról szólnak a hírek. Egy egyetemista lány apja, aki általánosságban itthon is többet költ a lánya, mint a fia taníttatására, nyilván kevésbé fog egyetérteni azokkal a véleményekkel, hogy a nőknek tanulni felesleges, vagy hogy milyen remek ötlet félbeszakítani a tanulmányaikat a korai gyermekszülés érdekében.

Mit tehetnek a férfiak?

A kérdés csak az, hogy hangot is mer-e adni egyet nem értésének férfitársaságban. Mert ha a család „feje”, saját köreiben elismert emberként nem száll szembe a szexista megnyilvánulásokkal, az egyenlőtlenséget tükröző jelenségekkel, akkor biztosra veheti, hogy a saját lánya is megszenvedi majd a szexizmust és a nőkkel szembeni előítéleteket.

Ki tudna ma Magyarországon eredményesebben fellépni a nőket sújtó előítéletekkel szemben, mint egy férfi, egy apa? Egy férfi szerintünk – ha nem is könnyen – de bármely nőnél könnyebben tudja formálni a környezete véleményét, és korlátozni a nőket sértő megnyilvánulásokat. Ehhez csak az kell, hogy felismerje a felelősségét: egy apának például tisztességtelen lenne a nálánál védtelenebb lányára hagyni a nők hátrányos megkülönböztetése elleni küzdelmet, csak mert neki kényelmesebb elfordítania a fejét.

"Mossanak!"

"Mossanak!" A Harvard Business School professzora, Rosabeth Moss Kanter állítja, így tehetnek a férfiak a nők egyenlőségéért. Sheryl Sandberg világhírű könyvében ezt úgy fordította le, hogy a férfiak azzal segíthetik a nőket, ha otthon és a munkahelyeken is tesznek a nemek közötti egyenlőségért. Nyilvánvaló, hogy a vezető pozícióban lévő férfiakra (és nőkre) hárul ezen a téren a legnagyobb felelősség. Ők tudják a vélemények mellett a környezetüket is leginkább formálni.

Az is tény, hogy - ahogy ez fordítva is igaz - majd' minden sikeres nő mellett áll egy férfi. Az előbb idézett cikkből kiderül, hogy a Fortune magazin 2010-es listáján az 500 legnagyobb cég közül 28-at vezetett nő, ebből 26 volt családos, 1 elvált, egy pedig egyedülálló. Feltételezzük, ezek az ő párjaik szintén nem találnak kivetnivalót az egyenlőségben.

A férfiakat sújtó szexizmus is ugyanolyan káros

Ugyanakkor nem csupán arról van szó, hogy szükség van a férfiakra ahhoz, hogy a nők ne legyenek elnyomva vagy becsmérelve. Az is tény, hogy nekünk is tennünk kell a férfiak egyenlőségéért és elismeréséért.

Úgy véljük, azt sem szabad szó nélkül hagyni, ha a férfiakkal szemben támasztott aránytalan és igazságtalan elvárások kerülnek elő, és fontos kiállni akár a hagyományosan női szakmát választó férfiak, vagy az otthonmaradó apák megbecsültségének érdekében is. Arról is írtunk már, hogy ha a férfiak ellen irányuló szexizmusról van szó, szerintünk az ugyanúgy nem elfogadható, ahogy a nők ellen irányuló sem.

Mi úgy gondoljuk, az egyenlőséggel végső soron mindenki nyerne.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?