Úgy érzed, nem számít a véleményed?

Közelednek a választások. Elemzések, bejelentések, nyilatkozatok szegélyezik az urnákhoz vezető utat. A sok felmerülő kérdés közül az egyik az, vajon hány nő jut majd be a tavaszi szavazás után a 199 fősre lecsökkentett létszámú országgyűlésbe.

A jelöltek nemi arányait a pártok alakítják ki, de jelenleg könnyen lehet, hogy az új képviselők között még kevesebb nő lesz. Elemzők szerint a nők az új választási törvény vesztesei, tovább csökkenhet az európai viszonylatban már most is tökutolsó 9 százalékos női arány, és ősztől alig 12-16 nő ül majd csak a parlamenti széksorokban. Sokan legyintenek, ez nem is fontos, mások épp ellenkezőleg, csak azt tartanák elfogadhatónak, ha fele-fele arányban képviselnék a választókat férfi és női politikusok.

Azt mondod, írják elő, hogy minden második (harmadik, negyedik, vagy ötödik) képviselő nő legyen? Vagy ahogy néhány dél-amerikai országban, egyszerűen tiltsák meg, hogy a törvényhozásban hatvan százalékosnál nagyobb arányban képviseltesse magát az egyik nem? Hosszú távon (még a viták ellenére is) elképzelhető, hogy működne az egyik vagy a másik megoldás. Az ellenzéki összefogás egyik pártja legalábbis tett rá ígéretet, hogy ha kormányra jutnak, minden pártot köteleznek az egyharmados női kvóta bevezetésére.

No de mi mit tehet az, akinek nem szimpatikus ez a módszer, vagy nem hisz abban, hogy valaha is lesz Magyarországon parlamenti női kvóta?

Hallasd a hangodat!

Ha fontosnak tartod, hogy a magyar népesség több mint felét ne hat-nyolc százaléknyi nő képviselje a következő országgyűlésben (ennyiről szólnak ugyanis az előrejelzések), akkor van lehetőséged, tehetsz ellene. Mivel úgy látszik nem tudják maguktól, ezért arra gondoltunk, szólni kellene a pártoknak és azok vezetőinek, hogy ne feledkezzenek meg róla: több nőt kellene küldeniük a parlamentbe, és elfogadhatatlan, hogy nőellenes és nőket sértő kijelentéseket tesznek. Szóvá lehet tenni a Facebook-falukon, nyilvánosan fel lehet tenni kérdéseket nekik, legalább tudják, hogy vannak olyanok, akiket ez (is) zavar.

A múlt héten egyik olvasónk odakommentelt Tasó László facebook falára, hogy elfogadhatatlanok a Szél Bernadettre tett megjegyzései, és lám, pár perc múlva a bejegyzést - talán ezért - törölték.

A haja számít, vagy ami alatta van?

Ha tényleg több nőt szeretnénk a parlamentbe, akkor szerintünk az is fontos lenne, hogy ne legyen elfogadott, hogy bárki megjegyzéseket tegyen a számára nem szimpatikus politikus(nők) kinézetére. A közszereplést vállaló nők ellen ugyanis mindig a megjelenésük az egyik legerősebb érv akár "túl szépek", akár kevésbé szépek, mint azt elvárnák tőlük.

Ez a nyilvános megszégyenítés az egyik oka annak, hogy nagyon sok nő nem mer politikai szerepet vállalni. Ha azt szeretnénk, hogy több nő jusson be a törvényhozásba, nem elég a kvóták bevezetésére várni. A változás ott kezdődik, hogy szólunk érte, ha valaki a közszereplő nők megjelenéséből, öltözködéséből, hangszínéből stb. vezetné le azt, hogy miért elfogadhatatlan számákra, amit az illető képvisel. Ez ugyanis nem lehet érv. A férfi képviselőket sem frizurájuk, a nyakkendőjük színe vagy esetleges sörhasuk alapján ítéljük meg. Amit mond, vagy amit tesz, az legyen a mértékadó mindenkire, nemétől függetlenül.

Számunkra éppen e miatt nagyon szimpatikus az a több országban is bevett szokás, hogy nemcsak hogy rendszeresen összejönnek és beszélgetnek egymással a politikusnők (igen, az ellentétes oldalon állók is). Az amerikai szenátusban emellett van egy íratlan szabály, miszerint nő nőt nem támad nyilvánosan. Mert hisznek abban, hogy amíg ennyire kevesen vannak, nem elgáncsolni, hanem segíteniük kell egymást. Az elmúlt napok nyilaltkozatháborújának tükrében ezt is megszívlelendő példának tartanánk.

Használd a szavazatodat!

A pártok programjaiban kellene lennie nőkről szóló fejezetnek. (Ha máshol nem is, a foglalkozatáspolitikai és a családpoltikai résznél azért meg szokták említeni… na nem a nőket úgy általában, leginkább csak a gyermekvállalás előtt állókat és a kisgyermekes anyákat.)

Bár a jelentősebb pártok választási programjai közül is csak a Bajnai-féle Együtt-PM-é elérhető, mi itt a Feminfon (szöveghűen és véleménynyilvánítástól mentesen) ismertetni fogjuk az összes nőket célzó programpontot, hogy eldönthessétek, melyik párt az, amelyikkel akár csak ebben az egy tekintetben is, de egyetértetek. Még ha nyilván nem is néhány szépen megfogalmazott ígéret alapján szavaztok, érdemes tudni, ki és mit gondol, gondol-e bármit az egyébként a pártprogramok margójára szoruló nőpolitikáról, a magyar nők jövőjéről.

Hogy állnak eddig a pártok?

Eddig a jobboldali jelöltek névsorát hozták teljes egészében nyilvánosságra, ők már pontosan tudják, ki lesz részükről a 106 egyéni induló, és juthat az összesen 93 mandátumhoz az országos listáról. Újabb női kvótákat nem valószínű, hogy bevezetnének azok a pártok, amelyek eddig sem tették.

  • A Fidesz és a KDNP szombaton közzétett országos listáján 150 név között 14 nőt tudtunk megszámolni, de várhatóan az első hetven helyről jutnak majd mandátumhoz a jelöltek, mert sok közöttük az egyéniben is induló. Ha így lesz, hét nő juthat be a parlamentbe a kormánypárti listáról. A Fidesz hat nőt indít egyéni választókerülteti mandátumért, a KDNP egyet sem.
  • A baloldali összefogás épp újragyártja és kiegészíti az új szövetségesek jelöltjeivel a már egyszer elfogadott névsort, végleges és hivatalos országos listájukat várhatóan ma jelentik be. Annyit tudni csak biztosan, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a ötödik helyen szerepel majd. Az Index információi alapján 13 nő kap helyet az országos lista első hatvan helyén, az első harmincban pedig hatan lesznek, azaz a közös listán is érvényesül az MSZP egyötödös pártalapszabályban rögzített kvótája. Az egyéni jelöltjeik közül 19 nő.
  • A Jobbiknak kilenc női jelöltje van. Ugyanaz a kilenc női indul egyéni képviselőjelöltként, akiket a 116 fős listára is feltettek. A pártlista első öt helyén szereplők névsorát egy hete ismertette a pártelnök, negyedik helyen Dúró Dóra, a párt szóvivője szerepel majd. Utána már csak egy női jelöltnek jutott hely az első húsz között. Az első harminc helyen összességében négy nő szerepel a pártlistán.
  • Az LMP közzétette, hogy ők továbbra is tartják magukat a párt szabályzatához, minden harmadik jelöltjük nő lesz az országos listán, és ők fogják valószínűleg a legtöbb nőt egyéni jelöltként indítani az áprilisi választáson, szám szerint huszonkettőt.

Nem tudjuk, mit terveznek, terveznek-e tenni bármit a nőszervezetek, de mi úgy látjuk, még nem késő együtt arra buzdítani a tagjaikat és szimpatizánsaikat, hogy éljenek ők is a lehetőséggel, és akár közösen is hallassák a hangjukat úgy, ahogy néhány hónapja, a női kvóta bevezetése érdekében történt. Ki lenne képes náluk szervezetebben támogatni a képviselőjelölt nőket úgy, hogy annak valami eredménye is legyen?

Hallassuk a hangunkat. A mi szavazatunk ugyanúgy számít, és a szavazók között mi vagyunk többségben.

(A képen látható piszoárokat egy holland cég gyártja, és közfelháborodást keltve többek között a lüchowi Rolling Stones múzeumban is megtalálhatóak a termékeik. Van aki szerint vicces.)

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.