Férfikvóta nem kéne?

A feministákat gyakran éri az a vád, hogy csak azzal vannak elfoglalva, hogy a jól fizető, magas társadalmi megbecsülést élvező pályákra tereljék a nőket, és hidegen hagyja őket az, hogy nemcsak ezekben a szakmákban nem valósul meg a nemek közötti egyenlőség. Százalékok ide, hagyományos nemi szerepek oda, fizetések így, karrierlehetőségek úgy, a tények tények maradnak. Vannak szakmák, amelyekből az egyik nem egész egyszerűen hiányzik.

Az egyenlőség szempontjából pedig hasonlóan fontos lenne, hogy több férft lássunk az úgynevezett női szakmákban, mint az, hogy legyenek női nagyvállalkozók, Forma1-es pilóták, katonák, karmesterek vagy sebészek. Magyarországon az elmúlt években több szakma különösebb indok nélkül elférfiasodott, mint a nőgyógyászat, vagy elnőiesedett, mint mondjuk a bírói, vagy a tanári pálya. Minden észérv amellett szól, hogy ezeken a pályákon is a kiegyensúlyozottság lenne a kívánatos.

A férfiakat nem tiltják el a női szakmáktól, mégsem választják

Ki ne hallotta volna az elmúlt években egyre erősödő hangot, hogy a nőket kvótákkal kell segíteni, hogy bejuthassanak a ma szinte kizárólagosan férfiak által uralt politikai és gazdasági döntéshozó pozíciókba. A női kvóta gondolatára adott gyakori riposzt: vajon miért nem akarnak a feministák férfi kvótát is bevezetni az elnőiesedett szakmákban?

Először is, a női kvóta és a férfi kvóta között egy nagyon markáns különbség lenne: nagyon sok szakmában és pozícióban sohasem dolgoztak nők, és nemcsak az üvegplafon áll útjukban. Vannak munkák, amelyek elvégzésére egész egyszerűen Magyarországon nem alkalmazhatnak nőket vagy kisgyermekes anyákat. Akkor sem, ha alkalmasak lennének, és szeretnék.

Való igaz, nemcsak az a baj, hogy a Nobel-díjasok, a gyárigazgatók, a bankárok és az informatikusok között kevés a nő. Szerintünk legalább ekkora gond, hogy kevés a férfi pedagógus, hogy a gyerekeink szinte kizárólag nők között nőnek fel. Miért is kevés a férfi pénztáros, gyógyszerész, adminisztrátor és közszolga? Nyilván nem azért, mert ezek a szakmák "speciális női készségeket", vagy különleges női testi adottságokat igényelnek, vagy mert problémás lenne külön vizesblokkot, öltözőt létesíteni a férfiak számára.

A válasz egyszerű: a férfiaknak ma is meglenne a lehetőségük ilyen pályát választani, csak éppen a férfiak nagy többsége nem igazán töri magát, hogy a hagyományosan női (és ezzel együtt gyakran rosszul fizetett és kevéssé megbecsült) munkát válasszon. A férfiak havi fizetése minden foglalkozást tekintve magasabb, de a férfi dominanciájú szellemi foglalkozásokban különösen nagy a különbség - állapította meg egy nemrég publikált európai felmérés.

Mindkét nem kényszerpályán

A férfi pedagógusok, gyógypedagógusok, nevelők és segítők munkája különösen fontos lenne egy olyan korban, amikor a gyerekek jelentős része nem él együtt az apjával. A férfi tanárok, edzők mintát adhatnak, példaképek lehetnek nemcsak a fiúk, a lányok számára is. Minden gyereknek jót tenne, ha nem szinte kizárólag nők között nevelkedne. És nemcsak azért, hogy felnőve rugalmasasabb legyen a véleménye a női és férfi szerepekről.

Mégis, ma a hazai köznevelésben és közoktatásban dolgozó pedagógusok között alig akad férfi. Míg régen a tanítói állást többnyire férfiak töltötték be, ma a tanári pályán, és különösen az alsósokat oktató tanítók között ritka a férfi, mint a fehér holló. (A KSH adatai szerint az általános iskolák alsó tagozatában a női pedagógusok aránya 96%-os, a felső tagozatban 79%-os, a középfokú oktatásban pedig 65%-os volt 2009-ben.)

A jellemzően női szakmákban bár a munkaidő többnyire kedvezőbb, de a fizetések többnyire gyalázatosak. Egynémely hajdan rangosnak számító munka mára sokak szemében nem jelent magas társadalmi státuszt. Ráadásul a nők jelentős része is csak azért választja hivatásául mondjuk azt, hogy közhivatalnok, bolti eladó, vagy idősgondozó legyen, mert ezek a munkák azok, amelyeket könnyebb összeegyeztetni az otthoni feladataival, a magánéleti, családi kötelezettségeivel. Biztos állást és keresetet jelentenek az igaz, de szinte semmire sem elég fizetéssel. Az említett kutatás szerint az európai nők úgy nyilatkoztak, az ideális számukra a 33 órás munkahét lenne, mert az egyéb feladataikkal együtt jelenleg átlagosan heti 64 órát dolgoznak (míg a férfiak 53-at, szinte minden percért megfizetve).

Így hát hiába lenne a férfiaknak lehetőségük arra, hogy a jellemzően nők által preferált szakmákban dolgozzanak, ha a többségnek esze ágában sincsen ezeket a pályákat választani. Nem azért mert szexisták, hanem azért, mert a családok többségének jobban megéri, ha a férfi a párjáénál jobb óradíjért fizetett munkát végez ahelyett, hogy az otthoni, fizetetlen munkákban nagyobb részt vállalna.

A férfiaknak a mára elnőiesedett szakmákban azért is van nehéz helyzetük, mert világon szinte mindenhol ma is az az általános vélekedés, hogy a családokban a férfinak kell a kenyérkeresőnek lennie. Magyarországon pedig különösen nagy teher hárul a férfiakra, mert a legtöbben úgy gondolják, a férfinak egy fizetésből is képesnek kell eltartania a családját akár évekig is, míg például a párja a gyerekeikkel van otthon. És egyébként is - gondolják sokan - a férfi keressen többet, töltsön annyi időt a munkájával, amennyit szükségesnek tart (nagyon sokan ezért is dolgoznak többet heti ötven óránál), a nő dolga meg a család és a háztartás ügyinek kézbentartása. Ez a dolgok rendje. Ennek azonban megvan az ára. Elnőiesedett és elférfiasodott szakmákkal, és mindkét nem lehetőségeit korlátozó előítéletekkel fizetünk érte.

Az elsőknek nehéz a beilleszkedés, de megéri

Szívesen mondanánk azt is, hogy a férfiak, ha a feljebb sorolt kritériumok nem állnának útjukba, könnyedén lehetnének újra tanítók, óvodapedagógusok, vagy épp „védőnők”, de sajnos ez sem teljesen igaz. A legnehezebb azoknak lehet, akik nemük egyetlen képviselőiként kell hogy beilleszkedjenek egy zömében vagy kizárólagosan férfi vagy női munkahelyi környezetbe és kultúrába.

Kakukktojásnak, vagy pionírnak lenni sehol sem könnyű. Ahogyan nőként eleinte nehéz egy-egy szakmába egyedüliként betörni, úgy a férfiak is küzdenek hasonló problémával. Ahogy a társadalom egy része és a kollégák fejcsóválva fogadják az első női vonulós tűzoltót, vagy atomfizikus professzor nőt, úgy az első óvó bácsik, vagy férfi „védőnők” (különösen érdekes ez a szakma, mert magyarul még szavunk sincs rá, hogy ne csak nő tölthetné be az állást) dolga sem egyszerű. Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz ugyanakkor bárki fordulhat, aki úgy tapasztalja, hogy a neme miatt hátrányos megkülönböztetés éri a munkahelyén. Többnyire nők kérnek segítséget tőlük az ilyen ügyekben is, de nyilvánvaló, hogy a munkahelyi szexizmusnak vannak férfi áldozatai is.

Az első nehézségek után, ha úttörő férfiak és nők munkájának köszönhetően minden területen elfogadott lenne a koedukált munka, mindenki jól jár(na). Minden munkahelyen, ahol vegyesen dolgoznak férfiak és nők, jobb a hangulat, jobban érzik magukat az emberek, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő a felettesük – derült ki a már említett európai felmérésből. Az emberek közérzete saját bevallásuk szerint egyértelműen ott volt jobb, ahol nők és férfiak együtt dolgoztak.

kép

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.