Mi lelte ezeket Indiában?!


A világsajtót hónapról-hónapra bejárja egy-egy döbbenetes hír, mely arról tudósít, hogyan és hányan erőszakoltak meg külföldi turistákat, helyi diáklányokat, vagy akár gyerekeket Indiában. Egyre kevesebb olyan ember akad a nyugati világban, aki ne hallott volna még a kontinensnyi országban egyre inkább elharapódzó nők elleni erőszakról. A hírek kapcsán egyre csak az visszhangzik a fejünkben, miért?

A nyilvánosságra került nemi erőszakok száma az elmúlt években ugrásszerűen nőtt az elmúlt néhány évben Indiában. 2012-ben 139 százalékkal több nemi erőszakot jelentettek a fővárosban az előző évhez képest, a zaklatások száma ötszörösére, az emberrablások száma harmadával nőtt. A nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma sohasem látott magasságba szökött, ráadásul egyre brutálisabb esetekről szólnak a hírek. Szakértők szerint ez csak a jéghegy csúcsa, rengeteg eset marad rejtve, bár kétségtelenül több nő mer az utóbbi időben feljelentést tenni támadója ellen. Az okok sokrétűek, megpróbáltunk utánajárni, hogyan lett India határozottan nem ajánlott úticél a nyugati nők számára.

Demográfiai problémák

1998-2001 körül egy "demográfiai szupernóva" szelte át India tartományait, a megugró népesség most éri el a felnőttkort. Ebben a generációban lényegesen több a férfi, mint a nő. Ez nagyrészt a nemi alapú magzati szelekciónak, és a lánycsecsemők meggyilkolásának a következménye, amely elsősorban a szegényebb családokban gyakran előfordul. Tehát eleve probléma, az jóval kevesebb a nő, mint a férfi. Egyes számítások szerint legalább 12 millióval kevesebb lány született az országban az elmúlt harminc évben, mint férfi. A nincstelen férfiak pedig különösen nehezen találnak házastársat, a visszautasítást pedig sok esetben megtorlás követi (Indiában is gyakoriak a savas támadások).

Munkanélküliség 

Indiában ma 112 millió munkanélküli él. 2018-ig több mint 200 millió fiatal éri el munkaképes életkort úgy, hogy már most is mindenki biztosra veszi, nem lesz elegendő munkahely számunkra.

Pocsék közoktatási rendszer

A nagyvárosokba áramló munka nélkül lézengő szegény férfiak sem a semmiből lettek: az sem lehet véletlen, hogy a nemi erőszakot elkövetők többnyire nagyon gyenge oktatási rendszerrel rendelkező vidékekről származnak. Az utóbbi évtizedben több mint 150 millió gyermek maradt ki az iskolából. India-szerte ugyanis ötszázezerrel kevesebb középiskola van, mint amennyire szükség lenne, sőt a meglevőkben is a tanárok jelentős része lényegében alkalmatlan feladatai ellátására, mert ő sem végzett 10-12 osztálynál többet. A középiskolák súlyos hiánya a rossz a tanári munkával párosulva nyilvánvaló összefüggést mutat az erőszak növekedésével. Az ország vezetőinek felelőssége egyértelmű: egyszerűen nem foglalkoztak a kérdéssel, hogy az emelkedő születésszám ellenére hogyan lesz fenntartható az oktatási rendszer, és munkahelyteremtés kérdéseit sem vizsgálták ebből a szempontból.

Meg lehet úszni büntetlenül

Az elkövetett bűntettek miatti felelősségre vonás rendszere is ezer sebből vérzik. A rendőrség hozzáállása és a lassú bírósági rendszer is okolható a problémáért. Sajnos emiatt a közelmúlt drámai napvilágra került csoportos erőszakos esetei kapcsán eszközölt törvényi szigorítás sem nem tartja vissza az elkövetőket, hiszen többnyire tudják, az áldozat úgysem fogja feljelenteni őket.

Habár a nemzetközi sajtót többnyire a csoportos erőszakok híre rázza meg, a hétköznapi valóság Indiában is az, hogy az erőszakot India-szerte leggyakrabban közelben lakók, rokonok, ismerősök követik el, míg a csoportos erőszak inkább egy nagyvárosi jelenség.

Egymásnak feszül a hagyományos és a modern világ

Indiában a lánygyermek a szegény és vidéki területeken nem érték, a nők élete, testi épsége fabatkát sem ér. Az ellenük elkövetett erőszakból nem szokás nagy ügyet csinálni, mindennapos jelenség, megesik az ilyesmi, sokhelyütt nem is tartják számon a családok nőtagjait, a lányokat nem iskoláztatják, ha kicsit nagyobbak eladják őket szolgálónak.

Az oktatási rendszer hiányosságai ellenére az indiai nők egyre nagyobb része végez fizetett munkát, jelentős részük ráadásul nem otthon, a négy fal között. Egy olyan kultúrában, ahol a nők nem nagyon hagyták el a házat ahol éltek, még mindig szokatlan az, hogy jelenleg a nők majdnem harmada jelen van a munkaerőpiacon. A nagyvárosokban dolgozó nők sokszor órákat utazzanak munkahelyükre.

El kell választani a férfiakat a nőktől?

Ezért is lett az egyik megoldás a nőket érő támadások elkerülésére az, hogy újra szegregálják a nőket: nők számára biztosított buszokat, taxikat, utazási irodákat, szállodai emeleteket alakítottak ki élelmes vállalkozók. Azonban ennek a jelenségnek sok bírálója van, nem biztos, hogy az a jó megoldás, ha még bankokat is külön létesítenek nők számára.

A férfiak és a nők sokáig szinte teljesen elszigetelve éltek egymástól, a közösségi viselkedés szabályai még nem igazán ismertek és megszokottak mindenki számára még a városokban sem. Egyáltalán nincsenek tehát hozzászokva az indiaiak tömegei ahhoz, hogy egy térben legyenek összezárva idegen ellenkező nemű emberekkel, hogy az utcán közlekedő, járműveken utazó nőket lássanak. Ráadásul ezek a nők sokszor jóval jobb anyagi helyzetűek, mint az utcán lézengő szegény férfiak tömegei: sok közülük jól képzett, szakértelmet és tudást kívánó állásokban dolgoznak. A férfiak egy jelentős része egyszerűen nem képes feldolgozni a helyzetet.

Mi az oka a turisták elleni támadásoknak?

Úgy tűnik, hogy az országba utazó nők jelentős része nincsen tisztában azzal, hova is látogat pontosan. A nyugati utazó gyakran a sajtóban átjutó hírek ellenére is azt hiszik, India nem annyira elmaradott, mint a valóságban, és csak a közegészségügyi ajánlásokat tartja tiszteletben, a helyiek nőkhöz való viszonyulását már kevésbé ismerik. Ráadásul sokan úgy vélik, hogy pusztán bőrszínük miatt érinthetetlenek, azonban ez a "védettség" már a múlté. A nincstelen, tudatlan férfiak számára a gazdag külföldi nőn elkövetett, sokszor csoportos és brutális nemi erőszak nem a testi vonzalom megnyilvánulása, hanem egyfajta elvakult elégtétel saját nyomoruk miatt.

A fokozódó erőszak miatt ma már több ország óva inti polgárait attól, hogy Indiába utazzanak. A turistákat már egész egyszerűen a helyi szemmel jól látható gazdagságuk miatt is veszély fenyegeti. Ha nem tudnak lényegesen változtatni a jelenlegi helyzeten, a nők számára pár éven belül India lehet a világon a legveszélyesebb hely, elnyerve a kétes dicsőséggel járó címet Afganisztántól.

Források: Reuters, dna india, WP, Forbes, és egy tanulmány. Kép

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.