Az első számítógépek nők voltak

 

Ti szeretitek a kütyüket, vagy állandó harcban vagytok a gépekkel? Mi nem különösebben rajongunk értük, de nagyon szeretjük használni őket, mert rengeteg dologban megkönnyítik az életünket. Arról hallottatok már, hogy egyes kutatók szerint a nők emancipációjának kulcsa a mosógép feltalálása volt? Kicsit furának tűnik, de lehet hogy igaz az, hogy a háztartások gépesítése teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a nők házon kívül munkát vállalhassanak. Könnyen megtanultuk, hogyan működnek, a számítógépektől mégis sok nő idegenkedik.

Bár sokan alig lennénk meg számítógép, okostelefon nélkül, mégis nagyon kevés nő van, akit a munkája is ehhez a világhoz köt.

Magyarországon a BME-s informatikus hallgatók alig öt százaléka nő, és kevesebb mint két és fél százaléknyi nő foglalkozik hivatásszerűen információtechnológiával, a nők aránya kevesebb mint tíz százalék az informatikus vagy az elektronikai mérnökök között. Azonban ez nem volt mindig így.

Nicole-Reine LepauteAda Lovelace

 

Az első számítógépes programnyelv írásával foglalkozó nőről, a jobboldali képen látható Ada Lovelace-ről talán hallottatok már, azt viszont talán kevésbé ismert, hogy volt idő, amikor nemcsak a házimunkát, hanem a számítógépek munkáját is nők végezték. Számológépek hiányában szinte kétkezi munka volt ez is, és nem sokkal kevésbé megterhelő, mint a mosás. Tulajdonképpen az első számítógépként dolgozó emberek egyike egy nő volt: Nicole-Reine Lepaute. Az első képen látható rizsporos parókás hölgy csillagász és matematikus volt, az 1750-es években egy háromtagú csoport tagjaként égitestek pályájának kiszámításával foglalkozott.

Mivel a csillagászati és a matematikai számítások nagy precizitást és monotóniatűrést igényeltek, ezért- és mert a nőknek kevesebbet kellett fizetni - hosszú ideig jellemzően női munka volt.

A híres tudósok mögött csapatnyi nő végezte el az aprómunkát. 

A leghíresebb talán Edward Charles Pickering "háreme" volt. A harvardi csillagvizsgálót 1877-től vezető tudós elégedetlen volt férfi asszisztensei munkájával, ezért kezdett nőket alkalmazni. Bár ezek a fiatal nők többnyire végzős csillagászhallgatók voltak, csupán egy betanított munkás béréért dolgoztak. A (valamivel korrektebben) harvardi számítógépeknek is nevezett nőknek köszönhetjük az első csillagászati katalógust, amelyben több mint tízezer égitestet rendszereztek, és az általuk kifejlesztett és használt elveket ma is használják tudósok. A francia forradalom után munkanélkülivé vált parókakészítő nők az új, egységes metrikus mértékegységek bevezetéséhez szükséges logaritmus- és trigonometriai táblázatokat készítettek. Női "számítógépek" segítségével alkotta meg Hubble a világegyetem tágulásáról szóló elméletét, és az amerikai atombomba elkészítéséhez a tudósok feleségei álltak be elvégezni a számításokat.

 

Munkában a

 

 

A két világháború alatt részben a férfi munkaerő hiánya miatt is, de rengeteg nő dolgozott számítógépként, a számításokhoz szükséges kapacitás- és időigényt bájtok helyett női kilogramokban, női munkaórákban számolták. A New Deal idején kezdődött az USA-ban az egyik legnagyobb projekt: matematikai függvénytáblázatokat állítottak össze több mint tíz éven keresztül, rengeteg nőt foglalkoztatva, akik a férfiaknak kifizetett bér nyolcvan százalékáért dolgoztak.

Aztán a huszadik század második felében már egészen hasonló tevékenységet végeztek a számológépként alkalmazott nők, mint a mai számítógépek. Egy olasz jezsuita pap 1949-ben az IBM-mel együttműködve kódolt lyukkártyákkal kezdte indexeltni Aquinói Szent Tamás összes műveit. Ez volt az első kísérlet irodalmi alkotás digitális feldolgozására. Az Index Thomisticus három évtized alatt készült el.

 

készül az Index Thomisticus

 

Az első programozható, elektronikus, digitális számítógép, az ENIAC 1946-ban készült el. Egyik megalkotója, Dr. Grace Hopper szerint

a programozás türelmet és alaposságot igényel, ügyelni kell a részletekre, ezért a nők természetükből adódóan alkalmasak erre a munkára.

A digitális számítógépek a hatvanas évektől kezdve átvették a nők helyét, akkor 11 százalék volt a technológiai területen dolgozó nők aránya. 1975-re ez a szám 25 százalékra emelkedett, majd 1984-ben érte el a csúcsot, a 37 százalékot. Annak ellenére, hogy ma a nők sokkal aktívabb felhasználói a számítástechnikai alkalmazásoknak, az információtechnológiai területen dolgozók alig egyötöde nő.

 

A poszt jelentős részben az Atlantic cikke alapján készült, a fotókat a Wikipédiáról és innen szedtük.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?