Intim katasztrófák

 

Rengeteg szüléstörténetet olvastunk, és arra jutottunk, hogy bizony a női nemi szerv épségének megőrzése a nőgyógyászok számára sokszor teljesen mellékesnek tűnik a szülés levezetése során. Reped, szakad, hát annyi baj legyen, kézzel tágítják méhszájat, henteskézzel varrják sebeket. Nem tud ülni hetekig, hónapokig, vagy évekig fájdalmas a szex, sipolya van? Annyi baj legyen! Van egy szép gyereke, örüljön neki!

Tabutéma vagy háborús érdem?

Ha férfiak nemi szervével bánnának így, jó eséllyel botrány botrányt érne, műhibaperek tömegeiben ítélnének vaskos pénzkötegeket a károsultaknak. A nők nem perelnek. Örülnek, hogy a gyerek egészséges, ez a fontos. Csak ez a fontos? Egy (illetve inkább kettő) tönkrement szexuális élet, vagy párkapcsolat nem sok vizet zavar a szülészet területén. Úgyis mindenki elválik előbb-utóbb, nem? A boríték azért természetes, hogy jár a doktor uraknak. Arra jobb ha nem is gondol az ember, lehetett volna másként is. Ki lehet bírni - ahogy mondani szokás. Aki pedig jó kezekbe került, rálegyint és túlzásnak véli szerencsétlenebb sorstársai beszámolóit. Ha egyáltalán hall ilyet. Sajnos az intim katasztrófákat sokszor tabutémaként kezelik maguk az érintettek is.

Sajnos azonban a csúf igazság, hogy a betegjogok megsértése mindennapos. Sok szülő nő tudna arról is mesélni, hogy az emberi méltóságát sem tisztelik kiszolgáltatott helyzetében, gúnyos megjegyzéseket vágnak a fejéhez, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyják a szeméremérzetét. Csak egy test. Nyelnek, tűrnek, és csendben szenvednek, az orvosi hozzáállás meg marad a régi kerékvágásban. A tájékoztatás sokszor hézagos, a döntési jog mellékes. A kengyelbe kényszerített lábak ideje már talán lejárt, a szülő nő kísérőt is vihet magával a szülőszobára, de változtatni így is lenne még min.

Vegyük például a gátmetszést. Nem tudjuk ma mi a pontos helyzet, de Magyarországon 2006-ban 71% volt a szülésnél végzett gátmetszések aránya, első szüléseknél pedig 10-ből csak 1 nő kerülte el a vágást, annak dacára, hogy a WHO által elfogadhatónak tartott arány csupán 2–20% lenne. A különböző technikákkal beindított és felgyorsított szülésekről, kézzel tágított méhszájakról, hasba tehénkedve kinyomott gyerekekről, a kötelezően hanyatt fekve szülesztésről még megközelítő adat sincs.

Okkal tartanak a nők a szüléstől

Mit riogatunk itt, hát ez a világ rendje, nem? Sokan épp a hasonló beavatkozások, suttogva elmondott, blogokba névtelenül leírt rémtörténetek miatt tartanak a kórházban történő, vagy épp a hüvelyi szüléstől. Aztán rácsoldálkozunk, hogy nahát, de sok a császármetszés. De persze a gyerek érdekében ki lehet bírni, sőt, sokan büszkén emlegetik a velük történteket, mint valami háborús sebesülést. Ez az anyaság ára? Nem. Nem kellene hogy az legyen. A szülés módjának megválasztása - orvosi kontroll mellett - a mi választásunk kellene hogy legyen. Otthon, háborítatlanul, felesleges beavatkozások nélkül kórházban, fájdalomcsillapítással vagy anélkül, ambulánsan, vagy épp császármetszéssel, a sor tetszőlegesen folytatható. Miért? Azért, mert felnőtt emberek vagyunk, ez az önrendelkezési jogunk része, akkor is, ha épp egy másik embert hozunk a világra.

A nők számára a választás azonban és sok esetben egyéb betegjogaik érvényesítése sem biztosított a szülés alatt. Kevesen tudják (vagy nem tudnak élni tudásukkal), hogy a szabad orvosválasztás mellett, joguk van meghatározni, milyen beavatkozásokat alkalmaznak esetükben. A tájékoztatáshoz való jog is sokszor sérül: az orvos szava szent, a magyarázat nem mindig, vagy elegendő, vagy nem épp a legalkalmasabb időben hangzik el. Sok vajúdó nővel egyik percben aláíratják a beleegyező nyilatkozatot, a másik percben már arról sem dönthet, hogy ül vagy áll. És máris helyben vagyunk: jöhet a szülésindítás, tágítás, könyöklés, feküdjön hanyatt, hogy jobban lássak.

Nem kívánságműsor?

Tájékoztatás híján ráadásul dönteni sem tud a szülő nő. Elméletileg az önrendelkezési jog keretében a paciens szabadon eldöntheti, már azt is, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és azt is, milyen beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, vagy melyeket utasít vissza. Ha azonban nem tudja mik a lehetőségei, nyilván dönteni sem fog tudni. És ez a legkényelmesebb szinte mindenkinek. Még csak az kéne, hogy bárki eldönthesse, akar-e gátmetszést, és milyen fájdalomcsillapítást kér, ha kér. Nem kívánságműsor. Az orvos azért van ott, hogy eldöntse. Ő ért hozzá, őbenne bízunk.

Pedig jó ha tudjuk: jogunk van eldönteni, hol szüljünk, hogyan szüljünk és és kivel. Jogunk van dönteni arról is, hogy mit tehetnek a testünkkel eközben. Jogunk van dönteni, hazamegyünk-e a babával a szülés után pár órával. A saját testünk, a saját gyerekünk, a saját családunk épsége érdekében, igen.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?