Vadászpilóta fejkendőben

 

Nem, ez nem az iszlám feminista Top Gun, valódi pilótanők szolgálnak a pakisztáni hadseregben. Az ázsai köztársaság légierejénél az elmúlt évtizedben 19 nő kapott vadászpilóta kiképzést, további öt még a záróvizsgákra készül. A 26 éves Ayesha Farooq közülük az első, akit akár már bevetésre is küldhetnek. Azt mondja, nincs semmi különbség közte és férfi kollégái között, ugyanazt a munkát végzik, és nagyon jól megy az együttműködés. Hozzáteszi, hogy az ország földrajzi helyzete miatt nagy szükség van az ország védelmére a tálibok és a különböző szekták erőszakos cselekményei és terrortámadásai miatt. Az amerikai csapatok jövő év végéig elhagyják az országot, és az Indiával való feszült viszony is szükségessé teszi a készültséget.

Az iszlám ország hadseregében 1947 óta szolgálnak nők, jellemzően irodai vagy egészségügyi munkát végeznek. A hagyományos női szerepek azonban változóban vannak, legalábbis a hadsereget tekintve. Egyre több nő jelentkezik hivatásos katonának, és egyre több területen alkalmazzák őket. A négyezer katonanő közül öt évvel ezelőtt még alig százan szolgáltak a légierőnél, mára 316-ra nőtt a számuk. Dolgoznak pilótaként (többnyire szállítással foglalkoznak) légimarsallként, (kereskedelmi légijáratokat védenek terrorcselekményektől), és a kiválasztott kevesek elitalakulatokban is helyet kaphatnak.

A mi társadalmunkban a legtöbb lány még csak nem is gondolhat arra, hogy pilóta legyen – mondja Ayesha a vele készített interjúban. Ő maga is a törzsi területekről származik, özvegy és tanulatlan édesanya gyermekeként nagy utat járt be. Pakisztánnak azonban még bőven van tennivalója a nők emancipációja és védelme terén. A 180 milliós ország Afganisztánnal határos területein még ma is élnek a több évszázados szokások: bevett a lányok megcsonkítása, a lánykereskedelem, a nők ellen elkövetett erőszak és a gyilkosságok pedig büntetlenül maradnak, mert kívül esnek az igazságszolgáltatás rendszerén.

(via Reuters)

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.